Címlapsztori

Dióssy Klári megrendítő vallomása: Emlődaganattal küzd

Dióssy Klári a Nemzeti Rákellenes Napon beszélt a szörnyű betegségéről, küzdelmeiről, mégpedig jó barátjának, Radványi Dorottyának a Duna Ridikül című műsorában.

Kilenc éven át vezette a Duna Ridikül című műsorát Dióssy Klári, összesen 1739 adás háziasszonya volt. Még Jakupcsek Gabriellától vette át a strafétabotot, majd tavaly, 2025 első adásában búcsúzott el a nézőktől.

„Amikor körülbelül 50 éves lesz, akkor szerintem gyakran érzi az ember, és én is úgy gondoltam, hogy kell váltani, hogy valami újba kell kezdeni.”

– mondta akkor Klári, aki április 10-én, a Nemzeti Rákellenes Napon tért vissza a képernyőre, ahol Radványi Dorottyával beszélgetett a Ridikül című műsorban. És itt fedte fel, hogy emlődaganattal küzd.

Fontos az önvizsgálat

A dátum tehát nem véletlen, s az sem, hogy egy olyan kollegának, Dorottyának mesélt Klári, akivel évek óta jó, baráti viszonyt ápol vagy ahogyan Radványi mesélte, óránként váltanak e-mailt. Klári, aki kislányát leukémiában veszítette el, azzal kezdte történetét, hogy éppen tusolt, amikor leesett a tusfürdője, majd amikor lehajolt érte, észrevette, hogy valami nem stimmel.

„Azt vettem észre, hogy más alakú a két mellem. Emiatt mentem el az orvoshoz. Mammográfián voltam, majd biopszián estem át”

– mesélte Klári a kezdetekről, 2025 április elseje környékéről. Klári kiemelte, rendkívül fontos az önvizsgálat, és az, hogy ha baj van, nem szabad szégyellni, és magunkat hibáztatni. Mert ezért senki sem hibás. És azt sem baj, ha kimondja az ember: rákos vagyok. Mert egy ilyen vallomás is segít szembenézni a betegséggel. Klári a PET-CT-nek köszönhetően tudja, máshol úgy tűnik, nincs baj a testében, vagyis a daganat nem terjedt át más szervére. És azt is, hogy ha az elmondottak alapján bárkinek segítségére tud lenni, akkor már megérte nyilvánosan is beszélnie saját állapotáról. Hozzátette még azt is, hogy a kezelései idén januárban véget értek.

Rubint Réka és Dióssy Klári másoknak is próbál erőt adni a küzdelemhez

Mint az ismert, múlt héten Rubint Réka hosszú, négyéves küzdelme után kamerák előtt vállalta fel, hogy rákbetegséggel küzd. A hazai hírességeknek talán még nehezebb a nyilvánosság elé állni azzal, ha valami nincs rendben, így mind Dióssy Klári, mind Rubint Réka elképesztő erőről tesz tanúbizonyságot azzal, hogy ilyen nyíltan beszélnek egészségi állapotukról.

Kiemelt kép: Archív

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!