Szulák Andrea szókimondó stílusa és humora legendás. A Bóta Café vendégként sem fogta vissza magát, amikor a beszélgetés elején arra terelődött a szó, mit nem hajlandó lenyelni a hivatásával kapcsolatban. – Sokkal markánsabb szűrőn keresztül nézem a hivatásomat, és most már egyre nehezebben nyelek le olyan dolgokat, ami szakmaiatlan, vagy ízléstelen, vagy műveletlen, sorolhatnám a jelzőket, tehát ma már sokkal komolyabban veszek sok mindent – jelentette ki elöljáróban.
– De az mit jelent? Az idáig is volt, hogyha rosszul érezted magad, akkor elég hamar odébb álltál – kérdezte a házigazda, Bóta Gábor.
– Ez így igaz.
– Akkor még hamarabb odébb állsz, vagy fölemeled a hangod és mondod a magadét.
– Nem, hát nem állok, odáig el kell jutni, hogy én azt mondjam, hogy köszönöm szépen, viszontlátásra, én már holnap nem jövök. Az egy hosszú-hosszú folyamat. Tehát nem tegnapról holnapra csapom fel a farktollaimat és távozom.
– Mit kell érte csinálni?
– Sokat.
– Na!
– Sok-sok-sok apró dolgot. Olyan helyzetbe kell kerülnöm hozzá, ami például méltatlan vagy szakmaiatlan, vagy ízléstelen, vagy bántó, vagy abuzáló. Sorolhatnám.
– Abuzáló is volt?
– Szerencsére az nem. Velem nem mernek abuzáló attitűdöt fölvenni.
– Merthogy harap a néni?
– Merthogy harap a néni, igen.
– Vagy azt hiszik, hogy harap.
– Pedig nem. Csak én tudom. Figyelj, az, aki a hátsó ajtón surrant be ebbe a szakmába, az mindig 600-szoros energiával törekszik a maximalizmusra. Tehát például amíg bizonyos kollégák, mondjuk még példányokkal a kezükben próbálnak főpróbahéten is, addigra én már az első próbákra igyekszem úgy menni, hogy szinte mindent tudok. Nem tolom túl, de nekem fontos az, hogy higgyenek bennem, hogy a belém fektetett bizalom megtérjen időben. Hogy ne az legyen, hogy na, vajon a Szulák működik majd, vagy nem működik itt a főpróbáig. Kell, hogy tudják az első próbától, hogy jól döntöttünk, hogy őrá osztottuk ezt vagy azt a szerepet.
– A hátsó ajtón surrantam, azt jelenti, hogy te vendéglátós zenész voltál, és úgy lettél színész? Tehát ez jelenti a hátsó ajtót?
– Nem, akkor már nem voltam vendéglátós zenész. Akkor már egy elismert popsztár voltam, amikor a színház úgy döntött, hogy szüksége van rám.
– Na jó, de mégiscsak ott volt a vendéglátós zenész, amit voltak, akik lenéztek, nem?
– A színházi szakmában nagyon sok mindenki nagyon sok mindent lenézett. Ma már ez egyáltalán nincs így. Ma már instacelebek játszanak főszerepet. Olyanok, akiknek sem a műveltsége, sem a képzettsége, sem az alkalmassága nem predesztinál arra, hogy színházi főszerepet játszhassanak.
– És akkor miért? Mert népszerű? És akkor kész egy ilyen.
– Hát van egy csomó követője az Instagramon, a Tiktokon, a nem tudom hol, és akkor biztos, hogy majd jó sokan bejönnek rá megnézni.
– És tényleg?
– Egyszer, meg esetleg még egyszer, meg maximum háromszor. És aztán úgyis kiderül, a néző nem hülye. A néző nagyon jól tud szelektálni. És alapvetően azt gondolom, hogy az alkalmasság, a színpadra való alkalmasság az nem feltétlenül diploma kérdése. Hanem alkalmasság kérdése. Hogy van-e olyan energiája, van-e olyan hatóereje, hogy így szemtől szemben is tudjon hatni, nem csak akkor, hogyha egy poszton így csinál.
– És amikor szembekerülsz egy ilyennel a színpadon?
– Nekem azért ilyen nincs. Az én repertoáromban nincsenek olyan előadások, ahol kompromisszumokat kellene kötnöm bárkivel, akár rendezővel, akár szereplőtársakkal. Úgyhogy én most egy nagyon kivételezett, kényelmes helyzetben vagyok, hogy csodálatos, nagyszerű emberek vesznek körül.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu
