Napi friss

„Elég mélyen voltam december végén” – Puskás-Dallos Bogi újra pszichológushoz jár

Puskás-Dallos Bogi őszintén mesélt róla, hogy padlóra került lelkileg. Megfogadta, az idei évet önmaga gyógyítására fordítja. Most újra pszichológushoz jár.

Eddig úgy tűnt, hogy Puskás-Dallos Bogi élete irigylésre méltó. Fiatal, szép nő, aki nemcsak a szakmájában, hanem a társszakmákban is megállja a helyét. Tavaly például ő vezette a VIASAT 3-on futó REnoválók című műsort. Ráadásul a saját podcastműsora is nagy sikernek örvend. Emellett a magánélete is mesésen alakult. Férjével, Puskás-Dallos Petivel egy tündéri kisfiú, Ábel büszke szülei.

Puskás-Dallos Bogi padlóra került

Azonban az ő esete is azt bizonyítja, hogy nem minden arany, ami fénylik. A híres emberek is esendők, teli gondokkal, megoldásra váró problémákkal, miközben a hétköznapok rohanása őket is bedarálja.

Az énekesnő a Lelkizünk? című podcastjában arról faggatta vendégeit – Gáspár Katát, Rácz-Gyuricza Dórát és Lábas Vikit –, hogy kivel mi történt utolsó, tavaly decemberi találkozójuk óta. Végül ő maga is bevallotta: az elmúlt hónapok bizony nem voltak könnyűek a számára.

„Én is elég mélyen voltam december végén, amikor itt beszélgettünk egymással. Nagyon sok minden összejött, és azt éreztem, hogy egy picit, ha nem is kiégtem, de túltoltam – idézte fel Bogi. – Nagyon sok fele ment a figyelmem, csak befelé nem.

Megfogadtam magamnak, hogy januárban, februárban nem fogok dolgozni egyáltalán. Bármilyen munkalehetőség vagy ajánlat vagy bármi meg akarna találni, az most nem találjon!

Amúgy alig találtak meg, szóval nem is volt akkora nagy kihívás” – avatta be a többieket Puskás-Dallos Bogi, aki az utóbbi időben főleg a családjával utazgatott.

Nem mellesleg egy régi szenvedélye is visszatért a mindennapjaiba. „Elkezdtem olvasni. Ez volt a magamra figyelés első pontja. Az elmúlt öt évben, ha elolvastam két könyvet, akkor sokat mondok. Semmit nem olvastam. Teljesen kikopott az életemből az olvasás. Azt éreztem, hogy én erre vágyom, vissza akarok találni a könyvek szeretetéhez. Végül megtaláltam azokat a könyveket, amik engem érdekelnek. Most viszem magammal mindenhova őket. Ez is egy technika: amíg várok, legalább olvasok.”

Kimondatlan szavak, fizikai tünetek

Puskás-Dallos Bogi más lépéseket is tett mentális egészsége érdekében. „Elkezdtem pszichológushoz járni. Vagyis visszatérni, mert egy évvel ezelőtt már elkezdtem, de akkor annyira durva testi tüneteim lettek… – magyarázta, és elárulta, szája környékén jöttek elő a kiütések.

Utólag úgy látja: lelki vívódásai okozták egészségügyi panaszait. „A ki nem mondok dolgok miatt testileg is kirügyeztem mindenhol. Most szerencsére nem jöttek ki testi tünetek, és tényleg tudok picit az önismeretemmel foglalkozni, a mélyére ásni dolgoknak. Bevezettem olyan dolgokat az életembe, amik csak rólam szólnak.”

Arról ugyan nem tett említést, hogy mitől került mélypontra, és milyen problémák nyomasztották a lelkét, arról viszont igen, hogy miben változtak meg a mindennapjai.

„Elkezdtem körmöshöz járni. Járok újra pilatesre. De például nem főzök. Peti mindig megjegyzi, hogy szuper, hogy ennyire megtaláltad magad, de most lehetne valami itthon is? – árulta el nevetve Bogi. – Talán a kisfiamnak is azzal teszem a legtöbbet, hogy – amellett, hogy rengeteg időt töltünk együtt – én is jól vagyok, és tudom, mit szeretnék.”

Megvált hosszú hajától

Puskás-Dallos Bogi lelki vívódását jól tükrözi drasztikus frizuraváltása. Az énekesnő február elején posztolta ki a közösségi oldalára, hogy megvált derékig érő hajától. Jól ismert tény, ha egy nőnek háborog a lelke, frizurát vált.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Puskás-Dallos Bogi 🦋 (@dallosbogi) által megosztott bejegyzés

Kiemelt kép: RTL

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!