Napi friss

Sokan bántották Megyeri Csillát: „Megkaptam, hogy későn vállaltam gyereket”

Két hónapja született meg Megyeri Csilla kislánya, és Alessiánál jobb babát nem is kívánhatott volna. A baba jól eszik, jól alszik, tehát szüleinek nincs nehéz dolga vele.

Megyeri Csilla a terhessége alatt annyiszor hallotta az ismerőseitől, hogy a gyerek mellett lemondhat majd az alvásról, hogy már a legrosszabbra készült. Ezzel szemben a kislánya majdhogynem átalussza az éjszakát, mindössze egyszer kell csak hozzá kelni. A két hónap alatt csak pár nehezebb estéjük volt. „Az is csak azért, mert nem volt annyi tejem, amennyitől Alessia jóllakott volna. Hihetetlen étvágya van, emiatt kis ideig kénytelen voltam kiegészítőként tápszert is adni neki. Attól viszont megfájdult a hasa, és nem tudott aludni. Hál’ isten, ez gyorsan megoldódott, elkezdtem tejserkentő italt inni, és mint a Niagara-vízesés, úgy megindult a tejem!” – kezdi nevetve a 38 éves édesanya.

Sokan támadták Csillát, hogy későn szült

Csilla kért segítséget szoptatási tanácsadótól, és a nővéreket is kérdezgette, mire érdemes figyelni, és persze nagy segítség, hogy a párja, Nicola már tapasztalt apuka, van egy két és fél éves kisfia.

„Persze sok minden jön ösztönből is. Szinte az első pillanattól kezdve érzem, hogy Alessia miért sír. Könnyen ráhangolódtam. Illetve könnyen átadtam magam az anyaságnak. Szerintem sokan rám sem ismernének, annyira lenyugodtam, lelassultam. Lehet, hogy ennek köze van a koromhoz is.

Azért kommentben megkaptam már párszor, hogy későn vállaltam gyereket… Ezt én máshogy gondolom. Igen, harmincnyolc évesen szültem, de mit csináljak, ha csak két éve találtam rá arra a férfira, akiben megláttam a gyerekem apját?!

Plusz mostanra már kibuliztam, kiéltem magam, felépítettem a karrierem, az egzisztenciámat, tudom, ki vagyok, tehát ennél jobb korban nem is szülhettem volna.”

További részletek a legfrissebb Storyban!

Kiemelt kép: Archív

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!