Visszatér a Duna képernyőjére Dióssy Klári. A népszerű műsorvezetőt április 10-én, pénteken láthatják a nézők, aki nem véletlenül ezen a napon szerepel ismét a Ridikülben, aminek egykor éveken át háziasszonya volt. Dióssy Klári a Nemzeti Rákellenes Napon először beszél a súlyos betegségéről, hogy hitet, reményt és bátorítást adjon saját történetén keresztül a sorstársainak. „Veszek egy nagy levegőt, hogy tudjak róla beszélni, mert hogy kell erről beszélni. Lehet, hogy három hónappal ezelőtt nem tudtam volna – mondta kamerák előtt, a pénteki Ridikül beharangozójában Dióssy Klári. – Olyan sok erőt kaptam az elmúlt években az itt lévő vendégektől, hogy ezt tudom tovább vinni” – magyarázta a tévés, aki szemmel látható változáson ment át az elmúlt időszakban.
Dióssy Klári a Ridikülben
Dióssy Klári kilenc éven át vezette a Ridikült. Tavaly, 2025 első adásában búcsúzott el a nézőktől. „Amikor körülbelül 50 éves lesz, akkor szerintem gyakran érzi az ember, és én is úgy gondoltam, hogy kell váltani, hogy valami újba kell kezdeni. És akkor van ez a röghöz kötöttség, hogy az ember mégsem mer lépni. (…)
Itt a műsorban nagyon sok olyan pszichológiai téma is előkerül, amikor az ember elgondolkodik, hányszor halljuk: igen, nemet kell tudni mondani, bátornak kell lenni.
Azt gondolom, hogy ezzel a mai műsorral most elkezdődik az én életbátorságom” – búcsúzott Dióssy Klári annak idején, akinek helyét nem egészen egy évre vette át Kocsis-M. Brigitta.
A népszerű tévést azóta nem láthatták a nézők, és most kiderült, hogy miért nem. Napokkal azután, hogy Rubint Réka kamerák előtt beszélt négy éve tartó küzdelméről a rákkal, Dióssy Klári is a nyilvánosság elé áll, hogy őszintén meséljen a mögötte álló, minden bizonnyal emberpróbáló időszakról.
Kiemelt kép: Archív




