A legendás színésznő, Törőcsik Mari mindig azt mondta: aki az ő Bodrogiját szereti, azt ő is szereti. Angélát különösen közel érezte magához. Amellett, hogy jól megértették egymást, ha valami finomságra vágyott, Angéla már vitte is utána a Nemzeti Színházba vagy éppen Velembe. Élete párjának, a Nemzet Színészének is lesi minden óhaját, kívánságát. Csak most, Voith Ági halála óta csendesebbek a napjaik.
Bodrogi Gyula magába zárkózva gyászol. Bár javában próbál a Nemzeti Színházban, és fellépései is vannak az ország különböző pontjain, időre van szüksége ahhoz, hogy lélekben felépüljön.
„Ági elvesztése mindkettőnket rettenetesen megvisel. Én már szétsírtam magam” – mondja Angéla.
„Pedig ő és én nem voltunk szoros kapcsolatban. Súlyos betegsége, amely tetőtől talpig legyűrte, élete utolsó másfél évét iszonyatos szenvedéssé tette. A végén már morfiummal enyhítették a fájdalmait.”
Azt hitte, megszakad a szíve
A karácsonyt még együtt töltötte a család. „Ünnepek előtt Ági mindenkit megkért, hogy senki senkinek ne vegyen ajándékot. Az unokák kapjanak pénzt, és vegyenek maguknak azt, amit szeretnének, közölte. A szenteste közös vacsorával telt.
Ági kínok közepette összeszedte magát. Amíg élek, el nem felejtem: egyedül én kaptam tőle ajándékot. Vett nekem egy pár cipőt, egy táskát, egy selyemblúzt és egy karkötőt. Egymással szemben ültünk az asztalnál. Látni akarta a cipőt a lábamon. Stimmelt a nagyság. Zöld cipő, zöld táska. Meglepett a figyelmességével. Mintha ezzel akart volna megköszönni valamit, vagy bocsánatot kérni bizonyos dolgokért.
Mutatta, milyen vékony a lábszára. Méregettük, melyikünké vékonyabb, hiszen én is tíz kilót fogytam azóta, hogy az én drága Gyuszikám betegeskedik. A nővérke, aki hozzánk jár, Ádám kérésére megnézte az édesanyja gyógyszereit. Kiválogatta őket, és azt mondta, három nap vagy egy hét. Hétfőn reggel hat órakor hívtak, hogy meghalt Ági. Azt hittem, megszakad a szívem.”

Párja otthon bot nélkül jár
Angéla továbbra sem magával van elfoglalva. Minden gondolata imádott párja körül jár. Alig várja, hogy újra a régi életüket élhessék.
„Nagyon sok mindenen mentünk át, ami nyomot hagyott bennem. Gyuszikám kilencvenkét éves. Még most is gyönyörű, mint a nap. Itthon már nem kell neki a bot, anélkül járkál a lakásban. De Ági elvesztése óta olyan, mint a kínai. Nem tudom megfejteni, mi jár a fejében, mi játszódik le benne.
Látja, hogy totál kivagyok, talán ezért hallgat. Ha eltűnök a fürdőszobában, már keres, hogy hol vagyok. Mindent tudni akar. Erősen kötődik hozzám.”
Lélekben olyanok, mint a sziámi ikrek. Összenőttek az évtizedek során. „Bár próbál is, játszik is a Nemzetiben az én drága szívem, sőt a Karinthy Színházban is láthatja a közönség, mostanában többet van itthon. Igazából nincs is szükségünk a külvilágra, a mi világunk itthon zajlik, négy fal között, bár Gyuszikám még mindig él-hal a közönségért.”
„Rengeteget nevettünk”
A Nemzeti Színházban megkapta Törőcsik Mari földszinti öltözőjét, mert az van közvetlenül a színpad mellett. „Sokat voltunk mi ott hármasban Mari életében. Rengeteget nevettünk együtt. Mindent meg tudtunk beszélni. Amióta Mari elment, hipochonder vagyok.
Állandóan azt vizsgálom, mikor mim fáj. A leginkább persze a lelkem. Mázsás súlyok lógnak rajta, mégis azt mondom, életem kiteljesedése, hogy gondját viselhetem és szerethetem az én drága Gyuszikámat. Amit egy nő megtehet érte, azt én továbbra is megteszem. És ő ezt értékeli. Nem engedi el a kezem.”
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




