A Kincsvadászok sztárjai, Kelen Anna és Fertőszögi Péter voltak a Háttér Story podcastjának vendégei, akik a beszélgetésben betekintést engedtek saját életükbe és a műkereskedelem izgalmas világába is. De mindenekelőtt tisztázták: ők egyáltalán nem tartják magukat sztárnak.
A hitelesség titka
„Megmondom őszintén, sosem éreztem magam sztárnak. Interjúkban szoktak így beharangozni bennünket, ami nagyon kedves, de azt gondolom, hogy
mi a siker ellenére ugyanazok az emberek vagyunk, akik voltunk, végezzük a mindennapi munkánkat
– mondja Fertőszögi Péter művészettörténész, a BÁV ART művészeti igazgatója. – Mellesleg sikerült csinálni egy jó televíziós műsort, amit szeret az ország. De talán pont azért, mert mi nem televíziós sztárok vagyunk, hanem valós emberek, akik a műkereskedelemben dolgoznak. Ettől hiteles ez a műsor.”
Felmerül a kérdés, hogy vajon más show-műsorokban is láthatjuk-e majd őket. „Azt hiszem, hogy maradok a Kincsvadászoknál – mondja Kelen Anna művészettörténész. – Egyáltalán nem gondolok magamra úgy, mintha tévében dolgoznék. Ez egy nagyon szuper lehetőség, és nagyon nagy szeretettel és örömmel csinálom, de a mi munkánk attól mindennap ugyanúgy folytatódik. A tévézés egy ritka alkalom az életünkben.”
„Húztunk egy szigorú határt”
Fertőszögi Péter azt is elárulja, a Kincsvadászok szereplőivel kötöttek egy szövetséget. „Közösen húztunk egy nagyon szigorú határt. Ez a nagyon szigorú határ azt jelenti, hogy szeretnénk megmaradni azok, akik vagyunk, mert így hiteles a dolog – magyarázza Péter. – Az egy dolog, hogy a televízió ismertebbé tett bennünket, de világért sem szeretnénk elmenni olyan területre, amihez nem értünk, nem vagyunk jók benne.
Bár lehet, hogy valamelyik kollégám ebben is tehetséges, de én nem tudok énekelni, és nem tudok táncolni, tehát biztos, hogy ilyen műsorba nem megyek.
Voltam egy-két úgynevezett keresztpromóciós műsorban, mint a Szerencsekerék, vagy a múlt nyáron főztünk a Hal a tortánban, de ebben van egy kitételünk. Mindig együtt vagyunk, tehát nem keveredünk. Csak akkor vállaljuk, hogyha a saját zárt közösségünkben lehetünk, mert akkor ugyanúgy magunkat tudjuk adni. A másik fontos szempont, ha mégis elmegyünk ilyen helyre, azt azért tesszük, hogy jótékonykodjunk, mint például a Szerencsekerék esetében. Tehát amit nyertünk, azt azonnal felajánljuk egy alapítványnak, amit szeretnénk támogatni.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Tilla mondta nekünk a legelején, hogy tényleg csak olyat szabad elvállalni, amiben úgy igazán komfortosan és jól tudod érezni magadat – veszi át a szót Anna. – Úgyhogy én abszolút igyekszem majd ehhez tartani magam a jövőben is.”
„A Kincsvadászokkal jött az a fajta kereskedelmi televíziós megkeresés, hogy, mondjuk, a közönség máshol is szeretne bennünket látni, vagy szeretné egy picit megismerni a magánéletünket. Akkor, amikor én a munkám kapcsán megyek nyilatkozni, senki sem akarja a magánéletemet megismerni. Ezt a Kincsvadászok hozta” – szögezi le Péter.
„Látod, milyen boldogok?”
Mindketten szülők, Péter három gyermeket nevelt fel, Anna pedig immáron kétgyermekes anyuka. Gergő fia 12 éves, Olivér pedig másfél. Vajon megfertőzik a következő generációt a műkincsek szeretetével?
„A nagyfiam egyelőre mereven elzárkózik, de a kötelezőt teljesíti – mosolyog Anna. – Azért a galériába eljön, meg már néha egy-egy kiállításra is sikerült elvinni, de ennyi… Ilyen idős koromban engem is vittek: anyukám és egyébként a nagymamám is. Utóbbinak volt egy mondása, amit én azóta is próbálok a saját gyerekeimnek átadni, hogy nem úgy kell kiállítást nézni – gyerekkel legalábbis –, hogy akkor most elmegyünk, és megnézünk minden egyes képet.
“Előre végiggondolta, és kiválasztott nekem néhány olyan tárgyat, amit érdekesnek talált, és azokról egy picit beszélgettünk. Ez így egy teljesen más közeg volt, és teljesen más élmény. Nem kellett ott végigunatkoznom órákon keresztül a tárlatokat.”
„Mi próbáltuk otthon úgy alakítani az életet, hogy például, ha elmentünk nyaralni, azért mindig mondtam a gyerekeknek, jó a tengerpart, de ha már elmegyünk valahova, akkor lássunk is – veszi át a szót Péter. – Ebből azért voltak érdekes történetek, vagy aranyos gyermeki lázadások, mondjuk, a harmadik, negyedik templom után. Talán a legkedvesebb történet, amikor a lányom, aki a leginkább fogékony a művészetekre, már majdnem felnőttként elment a párizsi Disneylandbe az édesanyjával.
Jöttek szembe a kis ázsiai gyerekek Mickey egér-füllel, és a lányom csak annyit mondott: ’Látod, anya, milyen boldogok? Én bezzeg hatévesen 40 fokban etruszk sírokat nézhettem Campaniában.’
Ez úgy megmaradt, hogy a családi rendezvényeken még ma is elő szokott jönni ez a történet. A lányom életében azért ez benne van, ő művészetet és üzletet tanul külföldön. Nem gondolom, hogy abban a formában, mint az enyémben, de valamilyen más úton biztos, hogy benne lesz a művészet az életében. A két fiú esetében ez kevésbé valószínű…”
Visszatér a babázásból
Anna most készül arra, hogy visszatérjen a galériába dolgozni, hiszen eddig a kis Olivér kötötte le az energiáit. „Az elmúlt egy-két évet otthon töltöttem babázással, meg ugye van egy idősebb, nagyobb fiam is. Tehát voltak úgymond pihenő szakaszok az életemben, amikor egy kicsit kiestem ebből a világból. Ez nehéz volt, de egyébként visszatérni sem könnyű” – mondja a csinos kincsvadász.
Úgy érzi, nehéz lesz újra felvenni a fonalat. „De talán nagyobb energiával vagy újfajta erővel, másfajta lelkiállapotban kezdem újra. Azt hiszem, egy ilyen szünet után kicsit más lesz visszatérni. Egyébként azt gondolom, hogy nekem ez jót tett, és nagyon kíváncsian várom ezt az újfajta életet is.”
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu
