Napi friss

Most jelentette be a TV2: lecseréli a Megasztár egyik műsorvezetőjét

Idén is lesz Megasztár a TV2-n, és ezúttal is két műsorvezetővel érkezik a tehetségkutató. A csatorna most bejelentette, kire cseréli egyiküket.

A TV2 programigazgatója, Fischer Gábor már csütörtökön közzétett egy rövid videót a közösségi oldalán, miszerint másnap, azaz pénteken nagy bejelentésre kell számítani a TV2 háza táján. Nos, ez meg is történt, amiről természetesen szintén készült videó. A TV2 női arcai, Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna eleinte mit sem sejtve érkeztek a TV2 székházába, ahol már várta őket a főnökük, aki gyorsan a tárgyra tért: idén ők ketten vezetik majd a Megasztárt. Nóri és Rami majd kiugrottak a bőrükből, hiszen ez lesz az első olyan tévés produkció, amit együtt fognak vezetni. A Dancing with the Starsban ugyan láthattuk mind a kettőjüket, de ott Ördög Nóra a zsűrit erősíti, míg Lékai-Kiss Ramóna Stohl Andrással a műsor házigazdái.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@tv2fischer_vision által megosztott bejegyzés

Lecserélik a Megasztár egyik műsorvezetőjét

A bejelentésből az is következik, hogy mindössze egy évad után búcsúznak Szépréthy Rolandtól, aki egyenesen az RTL-től igazolt át a TV2-höz, hogy a tehetségkutató műsorvezetője legyen. Hogy ő más műsorban feltűnik-e, vagy hogy a Megasztárban bármilyen szerepet betölt-e, arról egyelőre nincs hír.

Kiemelt kép: TV2

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!