Kevés sztár változott akkorát az évtizedek során, mint David Beckham. A Manchester United fiatal játékosaként a korai fotókon még teljesen más képet mutatott. A melegítőben ünneplő fiú vagy a 21 évesen a Bisham Abbey edzőközpontjában pózoló, félénk mosolyú srác – akkoriban egyáltalán nem látszott még, hogy egyszer éppen belőle lesz majd a világ egyik leghíresebb stílusikonja.
Ez volt a kilencvenes évek második fele, amikor Beckham számára még a sport jelentette a mindent, az öltözködése terén pedig inkább az egyszerű és praktikus elemeket részesítette előnyben. Az ízlése meg, nos, talán hagyott maga után némi kívánnivalót, és az akkori focistafrizuráját sem sokan tartották volna utánozni valónak.
Kattinston az alábbi képgalériára, hogy honnan hová jutott a mai stílusikon




A fordulat azután következett be, hogy Beckham 1997-ben megismerte Victoria Adamset, azaz Posh Spice-t a Spice Girlsből. A popdíva már akkor is a divat megszállottja volt, és kapcsolatuk elejétől kezdve nagy hatással volt David stílusára. Egy friss interjúban Beckham nevetve idézte fel a pillanatot, amikor egyszer bizonytalanul megkérdezte tőle:
„Szerinted egy kicsit menőbben kellene öltözködnöm? De hogy csináljam?”
A Beckham házaspár divattörténelmet írt
Victoria Beckham divatérzékenysége és kifinomult ízlése hamar elkezdte átformálni férje megjelenését. A kétezres évek elejére már mindenki láthatta a változást, úgy kikupálódott a jóképű focista. Feltűnő hajviseletek, bátor és váratlan ruhakombinációk – David még sarongot is viselt, amivel kisebb felzúdulást is okozott –, a legendás összeöltözős megjelenések Victoriával…
A páros divattörténelmet írt, David Beckham pedig többé nem csupán sztárfutballista volt, hanem hamisítatlan divatikonná vált, akit férfiak millió tekintettek példaképüknek az öltözködés terén is. Egymást követték a reklámszerződések és együttműködések különböző divatmárkákkal.
Beckham az elmúlt két évtizedben egyre kifinomultabb irányba mozdult: hol vagány utcai darabokban, hol elegáns öltönyökben jelent meg, közben lazán ugrált a trendek között. Ma már David Beckham neve egyet jelent a stílusérzékkel.
Kiemelt kép: Getty Images




