Király Linda egy gyönyörű gyémántgyűrűvel az ujján tudatta a nagy hírt: megkérték a kezét. Ő pedig igent mondott a szerelmének, amit közösségi oldalán is megoszottt követőivel. A lánykérés romantikusabb nem is lehetett volna. Egy évvel megismerkedésük után a pár még komolyabbra fűzték eddig is szépen alakuló kapcsolatukat. Már tavaly ősszel is érezhető volt, az énekesnő végre olyan szerelemben élhet, amelyben akár révbe is érhet. A sok csalódás után végre olyan férfi mellett ébred, akivel mindent meg tud beszélni, akivel nincsenek játszmák, aki mellett elég önmagát adnia, és nem semmi extrát tennie, hogy szeretve legyen.
„Ő egy stabil bázis, és így mellette én is fejlődni tudok. Ezért vannak még mindig pillangók a gyomromban, ha rágondolok” – nyilatkozta akkor a story. hu-nak. Ekkorra már túl voltak az első közös nyaralásukon, Horvátországban. Ami pedig Király Linda számára talán a legmegnyugtatóbb érzés, hogy a férfit a családja is befogadta és szereti.
Király Linda vőlegénye
Király Linda a férfi személyét egy ideig szeretné még titokban tartani. Csak annyit árult el egyelőre róla, hogy bár civil szakmája van, köze van a zenéhez is. Így közösen dolgoznak első magyar nyelvű albumán is. Így is találkoztak. Egy egyszerű munkamegbeszélésnek indult az ismeretségük, amiből azonnal többórás beszélgetés kerekedett.
A férfi hamar egyértelművé tette Linda számára, az érdeklődése nem kizárólag szakmai. Ám ezek után még majd nyolc hónapon át titkolták, hogy összejöttek.
Sok csalódás után talált rá a szerelem
Nem véletlenül volt olyan óvatos Linda. Az elmúlt években sok csalódás érte. Ez a mostani szerelem pedig tényleg a legváratlanabb időben érte. Nem a férfi szándékaiban kételkedett. Sokkal inkább magában nem volt biztos: vajon készen áll-e egy kapcsolatra?
De milyen igaz, hogy a szerelem, tényleg a legváratlanabb pillanatban kopogtat. Évtizedeken át bőröndből élt. Amerika és Magyarország között ingázott. Nem igazán tudta, mire is vágyik igazán. De miután eldöntötte, mégis idehaza telepedik le, és megvette az első lakását, szinte minden olyan szépen alakult az életében.
Először a lakása készült el, aztán folyamatosan újult meg belülről és kívülről is. A férfi, aki ma már a vőlegénye a legváratlanabb pillanatban csöppent az életébe, még tavaly márciusban.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




