Napi friss

Tesztelje tudását! Töltse ki hibátlanra ezt az Egri csillagok-kvízt!

Lassan hatvan éves lesz a mindannyiunk kedvenc kötelező olvasmányából készült mozifilm. Most itt a lehetőség, hogy kipróbálja, mennyit a tud a felejthetetlen alkotásról. Kvíz!

A film alapja, Gárdonyi Géza Egri csillagok című könyve a szerző haláláig, 1922-ig 14 ezer példányban jelent meg, a két világháború között pedig 40 ezret adtak el belőle. Az igazi nagy siker pedig a háború utáni évtizedekben jött el, amikor a mű több kiadásban százezres példányszámokban jelent meg. Azóta tizennyolc nyelvre fordították le, két film készült belőle, és az 1968-ban bemutatott alkotás hatalmas siker lett. Az Egri csillagokra az évek során összesen 18 millió mozijegy kelt el. Csak összehasonlításképpen, a bemutatás évében egy mozijegy pereccel együtt egy négytagú családnak 20 forintjába került.

Arról, hogy kik legyenek a film főszereplői, a Magyar Ifjúság című lapban szavazhattak az olvasók: Venczel Verát (Vicuska) és Kovács Istvánt (Bornemissza Gergely) a szavazók 98 százaléka választotta. Venczel és Kovács régi ismerősök voltak, hiszen a színésznő gyermekkori barátnője egykori kollégája húga. Érdekesség, hogy a művésznő mindössze egyszer látta egyben az egész filmet, többé nem nézte meg. Kovács István pedig ha lát egy-egy jelenetet a tévében, még most is azon gondolkodik, mit csinálna másként, vagy jobban. Szerintünk semmit, mert Várkonyi Zoltán rendező filmje úgy jó, ahogy van.

Kiemelt kép: Bojár Sándor/Fortepan 

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!