Külföldi sztár

Részeg zaklató hozta össze magyar férjével: 10 hihetetlen tény az 50 éves Reese Witherspoonról

Kerek születésnapot ünnepelt az egykori Doktor Szöszi: 50 éves lett! Reese Witherspoon a világ egyik legismertebb színésznője, mégsem tudunk róla mindent – most összegyűjtöttünk az életéből pár érdekességet.

Történelmi alak a felmenője

Reese Witherpoon állítása szerint közvetlen leszármazottja a Skóciában született John Witherspoonnak, aki az Egyesült Államok híres alapító atyáinak egyike, és aki 1776-ban az amerikai függetlenségi nyilatkozat aláírói között is ott volt. Emellett a Princeton egyetem elnökeként is ismert.

Német katonai bázison tanult meg járni

Reese édesapja, dr. John Draper Witherspoon az amerikai hadsereg tisztje volt alezredesi rangban, egyben katonaorvos és sebész. Négy évig Németországban állomásozott, és nem sokkal a kislánya születése után költözött Wiesbadenbe a családjával együtt, így Reese az első éveit a katonai bázison töltötte.

A bátyját elítélték szexuális zaklatásért

A színésznő többször posztolt közös fotót a testvérével, Johnnal, akivel nagyon közel állnak egymáshoz. Pedig a férfinak volt egy igen kínos fiatalkori botlása: 2002-ben betört egy szomszédjához, és az ott alvó nőt megpróbálta levetkőztetni. Ügyvédje szerint olyan részeg volt, hogy nem is emlékezett a történtekre. Végül két év felfüggesztettet kapott.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Reese Witherspoon (@reesewitherspoon) által megosztott bejegyzés

Goldie Hawn inspirálta Dr. Szöszit

A színésznő elmesélte, hogy annak idején nagy hatást tett rá a Benjamin közlegény című vígjáték, amelyben Goldie Hawn egy butácskának tűnő szőkét játszik, aki valójában sokkal önállóbb, mint amilyennek látszik. Reese számára ez volt az inspiráció, hogy eljátssza Elle Wood szerepét a Doktor Szösziben.

„Igenis fontos, hogy leszámoljunk az előítéletekkel. Egy fiatal lány lehet csajos, attól még egyáltalán nem biztos, hogy ostoba, és megdolgozhat azért, hogy elérje a céljait.”

Már 15 évesen díjazták a tehetségét

Hétévesen kapott rá a színészkedés ízére, miután szerepelt egy reklámfilmben. 1991-ben statisztának jelentkezett a The Man in the Moon (Holdember) szereplőválogatására, de végül övé lett a főszerep: a 14 éves Danit játszotta, aki beleszeret a 17 éves szomszédjába. Filmes debütálásáért már jelölték is a legjobb fiatal színésznő díjára.

Minisztár: Reese Witherspoon 15 évesen (Fotó: Getty Images)

Részeg zaklató hozta össze magyar férjével

Bár három éve elváltak, több mint egy évtizeden át a magyar származású Jim Toth volt a színésznő férje. Rendhagyó körülmények között találkoztak egy partin 2010-ben: egy részeg fickó ráakaszkodott Reese-re és zaklatni kezdte, mire Toth közbelépett, és elnézést kért a barátja minősíthetetlen viselkedéséért. Ők ketten viszont randizni kezdtek, és egy évre rá összeházasodtak.

Becenevet kapott a stréberségéről

Reese már kislányként rengeteget olvasott, és rendívül szorgalmas, maximalista, kitűnő tanuló volt. A szüleitől meg is kapta a Little Miss Type A – magyarul kábé Csillagos ötös kisasszony – becenevet. Amikor a színésznő 2000-ben megalapította első saját filmgyártó cégét, ennek nyomán Type A Filmsnek nevezte el. Amúgy a mai napig rendre az olvasás fontosságát népszerűsíti instagramos könyvklubjában.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Reese Witherspoon (@reesewitherspoon) által megosztott bejegyzés

Duettet énekelt egy menő popsztárral

Nemcsak színésznőként tehetséges, de jó hangja is van, és remekül énekel. Ezt bizonyította is A nyughatatlan című 2005-ös filmben, ami Johnny Cash életéről szólt. Reese saját maga énekelte fel a karaktere – Cash felesége, June Carter – dalait. Hat hónapig gyakorolt egy profi énektanárral, de megérte: alakításáért elnyerte a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat. Reese aztán 2013-ban duettet is énekelt a kanadai Michael Bubléval annak egyik lemezére.

Tényleg szinte testvérek Anistonnal

Annak idején Reese a Jóbarátokban Rachel, azaz Jennifer Aniston kishúgaként tűnt fel, az elkényeztetett Jill Greent játszotta. Azóta is szinte testvérekként szerették egymást Jenniferrel, az utóbbi években pedig tényleg szinte családtagok lettek, miután sülve-főve együtt voltak közös sorozatuk, a 2019 óta futó The Morning Show forgatásán – a széria ötödik évada már készül.

Tesók egymás közt: Jennifer Anistonnal egy díjátadón januárban (Fotó: Getty Images)

Producerként hozza vissza Doktor Szöszit

Már jó ideje nemcsak színészként vesz részt filmek gyártásában, régóta tevékeny producerként is. Ő hozta tető alá a Doktor Szöszi előzménytörténeteként készült Elle című sorozatot, ami júliusban érkezik majd az egyik streamingplatformra. A produkció visszaröpít a 90-es évekbe, és a gimnazista Elle Woods sztoriját meséli el, a főhőst Lexi Minetree alakítja.

Kiemelt kép: Getty Images

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!