Napi friss

Sírva beszélt a lányairól Trokán Péter: még mindig mélyek a sebei

Amikor Papadimitriu Athina elhagyta, magára maradt a lányaival. Trokán Péter lába alól kicsúszott a talaj, úgy érezte, nem bírja tovább. És akkor történt valami...

Harminc éve történt: Papadimitriu Athina elhagyta Trokán Pétert, két közös lányuk, az akkor 11 éves Anna és a 9 éves Nóra az édesapjával maradt. Akkoriban ez egyáltalán nem volt szokványos, a közvélemény nehezen is bocsátotta meg a színésznőnek, hogy „elhagyta a gyerekeit”. Pedig a lányok döntöttek így, erről már felnőtt korukban beszéltek. Ahogy arról is, mennyire váratlanul érte és megviselte őket, hogy édesanyjuk elköltözött – ők így érezték – a tökéletes, boldog családból. Persze nem csak őket rázta meg mindez. Trokán Péter elvesztette a szerelmét, a családja széthullott, és magára maradt két kislányával. Hogy milyen nehéz volt, arról ma sem szívesen beszél, a sebei nagyon mélyek. A rászakadt felelősségről, Annával és Nórával való kapcsolatáról viszont a napokban a köztévé Ridikül című műsorában mesélt.

Trokán Péter megrázó vallomása

Az interjú közben megrendítő pillanatokat élhettek át a nézők, amikor a riporter azt kérdezte, látták-e sírni a lányai. „Nem. Azt hiszem, nem. De azt ők rettenetesen jól regisztrálták, amikor mi hárman maradtunk. Volt olyan helyzet, amikor én úgy éreztem, hogy nem tudom tovább csinálni. Kifújt a talaj, kiment alólam, szóval valami miatt nem tudom, a szakmában is, meg egyáltalán…

És akkor egy este, lefekvéskor rossz volt a hangulatuk nekik is valami miatt, meg nekem is, és akkor azt mondtam, hogy ne haragudjatok, lehet, hogy ezt rosszul csinálom.

Valami nagyon nem megy, valami nagyon nem működik, és biztos én vagyok a felelős. Nekem tudnom kellene, de biztos én csinálom rosszul. És akkor nagyon emlékszem rá, hogy szinte egyszerre mondták mind a ketten, nem, papa, te jól csinálod.”

Ezen a ponton könnyek szöktek az édesapa szemébe. Egy darabig nem is tudott megszólalni.

Kiemelt kép: Toroczkay Csaba/fotocentral.hu

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!