Napi friss

Erős Antóniát megpróbálta átcsábítani a TV2

Az RTL Klub híradósának fontos a hűség, ezért nem láthatjuk a konkurens csatornán.

Jövőre lesz 25 éve, hogy Erős Antónia az RTL Klub Híradójának az arca. A tévés a minap a Szavakon túl című műsor vendége volt, ahol szóba került, hogy korábban többen próbálták elcsábítani az RTL-től, többek között a nagy rivális, a TV2 is. A dolog a tárgyalásig sem jutott el, csupán kedves baráti beszélgetésig, ugyanis Antónia emlékei szerint nem történt olyan ajánlattétel, amit érdemes lett volna megfontolnia. Igaz, jobb feltételeket és sokkal jobb fizetést ígértek neki, de konkrét összegek nem hangzottak el. „Felhívhat valaki téged azzal, hogy háromszor annyit fogsz keresni, és lakást adunk, meg kocsit is, gyere. És akkor elkezdesz gondolkodni, hogy jó, oké, de egyébként hosszú távon mit hoz? Mert pillanatnyilag jobban fogod érezni magad, hiszen háromszor annyi fizetéssel mindenki jobban érzi magát egy darabig” – magyarázta Antónia. Ugyanakkor úgy véli, hogy a hűség fontosabb, hiszen az RTL Klubnál gyakorlatilag a kezdőcsapat része, felépített valamit, így felelőssége van abban, hogy mi történik a csatornával, a műsorral. Az sem motiválta, hogy folyton a több pénz után menjen.

Kadarkai Endre műsorvezető aztán felvetette, úgy tudja, Erős Antónia annak idején egyszer eljutott a TV2 akkori vezetőjéig. „Az volt benne a vicces utólag, ami már lehet, csak városi legenda, hogy állítólag volt egy kisebb fejmosás, hogy engem onnan elengedtek, és nem kerültem képernyőre a TV2-nél. De lehet, ez csak legenda, hiszen rég nincsenek ott, akik akkor ott dolgoztak. Lehet, ez csak egy jó kis sztori.” Arra a kérdésre, hogy miért engedték ki a TV2 ajtaján, pedig állítólag az volt a csatorna egykori vezetőjének válasza: „Vidéki lány, úgyis gyakorlatlan, és különben is cukorbeteg.”

Az adásban Kadarkai Endre megkérdezte Erős Antóniát, hogy azok a korábbi RTL-es arcok, akik átmentek a TV2-höz, az ő szemében a hűtlenségüket bizonyították-e. A híradós erre igennel felelt, de megjegyezte, hogy más emberekről van szó, és mindenkinek a saját dolga, mit kezd az életével. És azzal is tisztában van, hogy van olyan megkeresés, amivel több lehetőség és nagyobb szakmai kihívás jár.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!