Napi friss

Megszületett Henry Kettner kislánya: megható fotóval jelentették be

A népszerű influenszer, Henry Kettner és felesége, Kiss Rebeka nemrég jelentették be, hogy megszületett első gyermekük. Néhány csodaszép fotót is posztoltak kislányukról.

Az ismert influenszer Henry Kettner és Kiss Rebeka gyerekkoruk óta ismerik egymást: a kezdeti barátságból szerelem lett, és már öt éve élnek boldog párkapcsolatban. 2023 óta jártak jegyben, tavaly áprilisban összekötötték az életüket, most pedig bejelentették, hogy megszületett első közös gyermekük.

Megható fotókkal jelentették be a hírt!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

H E N R Y K E T T N E R (@henrykettner) által megosztott bejegyzés

„Apa lettem, Szülők lettünk. Egy szempillantás alatt megváltozott a világ.. Az egész színessé vált. Megszűnt minden rossz és csak a jó létezik. Minden ami eddig értelmetlennek tűnt, egy másodperc alatt értelmet nyert. Amíg nem voltam Apuka nem tudtam, és nem is értettem mi lehet ebben olyan nagy dolog. Szerencsés vagyok, mert 30 évesen szinte mindent megéltem és láttam a világból…. legalábbis azt hittem.

A pillanat amikor felsírt a Kislányom, egyszerűen semmihez nem fogható, a világ legcsodálatosabb érzése volt, amit csak akkor érez igazán az ember amikor átéli. És a legszebb az egészben, hogy ez az érzés nem egy múló pillanatnyi érzés, hanem minden egyes másodperc amit Léda a mellkasomon, vagy épp mellettem tölt, hatványozza az addigi szerelmet amit iránta érzek.

Ella Léda, a legszebb életet fogjuk biztosítani Neked anyukáddal akiről eddig is tudtam, hogy egy hős, de most már tudom, és látom, hogy a világ legjobb anyukáját kaptad 🥺❤️ Ré, köszönöm, hogy megajándékoztál egy angyalkával. Hálás vagyok, Szerelmes vagyok, Apa vagyok. ( És persze egy kicsit álmos is vagyok) ” – írta bejegyzésében Henry.

„Rebeka nagyon jó anyuka lesz”

Henry és felesége, Rebeka már régóta tudták, hogy szeretnének gyereket. „Harmincévesek vagyunk, évek óta együtt élünk, most már házasok is vagyunk. A kapcsolatunk következő szintje egyértelműen a családalapítás, erről már a kezdetek óta ugyanúgy gondolkozunk. Ijesztő az apaság gondolata, de várom, hogy hárman legyünk. Biztos vagyok benne, hogy Rebeka nagyon jó anyuka lesz, ezért boldogan és izgatottan vágunk bele a babaprojektbe” – mondta Henry az esküvő után, amit a Maldív-szigeteken tartottak.

Ilyen volt Henry és Rebeka esküvője a Maldív-szigeteken:

7 fotó

Henry Kettner és Rebeka egyetértettek abban, hogy hol szeretnének összeházasodni. „Amikor elkezdtük nézegetni a helyszíneket, szinte mindkettőnknek egyből a Maldív-szigetek ugrott be. Sok ismerősünk járt már ott, szebbnél szebb képeket osztottak meg, mi is régóta akartuk látni, úgyhogy végül oda szerveztük az esküvőt. Kérdeztük a szülőket, hogy szeretnének-e jönni, de azt mondták, hogy legyen ez a mi napunk, ahogy elképzeltünk, így csak kettesben utaztunk el Rebekával – mondja Henry Kettner, aki a nagy nap reggelén még nagyon izgult, de ahogy meglátta a helyszínt, megnyugodott.

– Aznap reggel időre jött értünk a transzfer, én pedig még a ruháimat kerestem, mert természetesen nem készítettem ki őket előre, úgyhogy részemről megvolt a szokásos kapkodás. Rebeka viszont összeszedett volt, hamar elkészült, csodás menyasszonyi ruhát választott, amit én is ott láttam először. Amikor felvette, és először elém állt, elállt a lélegzetem, gyönyörű volt. Mesébe illő volt a helyszín is.

Az óceán hangja, a forró, fehér homok, minden olyan volt, ahogy megálmodtuk. Az egész szertartás nagyon romantikus volt, de arra örökre emlékezni fogok, amikor egymás ujjára húztuk a gyűrűt. Az egy meghatározó pillanat volt mindkettőnk életében”

– mesélte mosolyogva Henry.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story Receptek és Rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!