Szabados Ági tegnap a közösségi oldalán jelentette be, hogy a férjével, Péterrel gyermeket várnak, és hogy kisfiút hord a szíve alatt. Azt pedig már a Fókuszban mesélte el, hogy majd’ kicsattan, és a fáradtságon kívül semmiféle tünete vagy panasza nincsen. „Hál’ istennek nagyon jól vagyok, nagyon jól vagyunk. Iszonyú nagy mázli, hogy semmilyen tünetem nincs. Picit fáradtabb vagyok, a késő esti dolgokat már nehezen viselem. De semmi rosszullét, hányinger nem volt, ami azért rengeteg nőtársamnak szokott lenni. Tehát nagyon hálás vagyok, hogy ilyen szuper volt ez az elmúlt időszak” – kezdte a tévés.
„Az első próbálkozás után pozitív lett a teszt”
A főbb vizsgálatokon már túl vannak, így mostanra fellélegezhettek a férjével.
„Január végén könnyebbültünk meg, amikor megvoltak a genetikai vizsgálatok, meg azok az ultrahangok-, meg minden más, amin át kell menni – mondta mosolyogva, majd gyorsan hozzátette, igazából csak akkor nyugszanak majd meg teljesen, ha már a kezükben tarthatják a babájukat.
Reméljük, ugyanilyen eseménytelenül zajlik majd a következő-, kevesebb, mint öt hónap.”

Ági arról is mesélt, hogyan tudták meg, hogy babát várnak.
„Egészen elképesztő, hogy szinte az első próbálkozás után pozitív lett a teszt. Emiatt eleinte nem is nagyon hittük el! Az volt bennem, hogy annyi rossz tapasztalat van, meg nagy a vetélés kockázata, hogy mi tényleg nagyon sokáig nem hittük el. Egy teszt, halványcsík. Két teszt, halványcsík… Jó, akkor most mi van? Vérvétel, hCG-szint emelkedés (a hCG a terhesség alatt termelődő hormon – a szerk.), – de ez akkor mikor jelenti biztosan azt, hogy babát várok? Hónapok teltek el így. Utána meg titkoltuk is, hiszen van ez a tizenkét hét, ameddig nem szabad elmondani…” A családjukat végül mégis beavatták. „Jött a karácsony, és nem bírtuk ki, hogy a szűk családunknak ne mondjuk el. Mindenki velünk örült.”
Csak egészséges legyen!
Ági az első perctől kezdve azt hitte, kislánya lesz. Majd közvetlenül az előtt, hogy erről meg is bizonyosodhatott volna az ultrahang vizsgálaton, elfogta az érzés, hogy egy kisfiú növekszik benne.
„Nem tudom megmagyarázni, még most is kiráz a hideg! De azt éreztem, hogy fiú lesz, és hogy ebben az esetben nagyon örülnék neki. Nyilván bármelyiknek! De már megvolt a lánynevünk, az az egy, amit sajnálok, hogy azt el kellett engednünk.”
Reméli, az anyaság türelemre tanítja majd
Mivel azt tanácsolták neki, hogy az első trimeszterben ne sportoljon, így felhagyott a tenisszel és a futással is. Helyette jógázni fog, illetve nemsokára kismamatornára is elmegy. Azt külön kiangsúlyozta, fel van készülve arra, hogy rengeteg változás lesz az életükben. „Amivel nekem dolgom van, az a türelem, nem vagyok egy túl türelmes típus. Valószínű, az anyaság arra tanít majd, hogy azzá váljak… És szeretném ezt (az anyaságot – a szerk.) egy picit lazábban csinálni. Kismilió példát látok a környezetemben, ki hogyan csinálja, megpróbálom felszedni azokat az információkat, viselkedési-módokat, amik nekem szimpatikusak. Ezt persze a baba személyisége is meghatározza majd.”
Mint mondta, a következő időszakban igyekszik majd lelassítani, szeretne nemcsak fizikailag, hanem lelkiekben is felkészülni az anyaságra. Ágiék júliusra várják a kisfiukat.
Kiemelt kép és fotó: Olajos Piroska



