Február 20-án debütált a Dankó Rádióban Tótfalusi Fanni. A Duna műsorvezetőjét még édesanyja is láthatta életében, ahogy szárnyait bontogatja. Bényi Ildikó tavaly márciusi halála óta Fanni folyamatosan és egyre több műsorban kap szerepet. S ugyan a Csináljuk a fesztivált! véget ért, ezúttal váratlan helyen bukkant fel. A Dankó Rádió Derűs napot! című reggeli műsorában péntekenként megható, személyes történeteket olvas fel a hallgatóknak.
Zenés történetek Fannival
A rovat különlegessége, hogy a hallgatók által megosztott kedves emlékekhez dalok is felcsendülnek, A Derűs napot! című műsor Zenés történetek Fannival című rovatának célja pedig nem más, mint hogy hidat képezzen a rádióhallgatók és az Önök kérték közössége között.
A rovat indulása nagyon közel esik február 26-ához, amely egyben Bényi Ildikó születésnapjához. És sajnos a kedvelt műsorvezető halálának első évfordulójához, március 11-éhez is. Így az adás előtti napon Fannival hallható beszélgetés különösen megható volt.
„Nekem ez a műsor tulajdonképpen a testvérem, hiszen vele együtt nőttem fel. Pár hónappal később születetem, mint amikor édesanyám elkezdte vezetni az újraindult Önök kértéket. Ezért is fontos számomra, mert pont annyira érzem magaménak, mint ahogy ő”
– mondta el Fanni a bevezető beszélgetésben.

Méltó módon emlékezik édesanyjára
Tótfalusi Fanni tavaly márciusban a story.hu-nak egy exkluzív interjúban mesélt élete legnehezebb, ugyanakkor legnemesebb feladatáról, amelyre igazi küldetésként tekint. Szeretné márciusban elhunyt édesanyja emlékét tovább őrizni, hiszen Bényi Ildikó után a Duna Fannit kérte fel, hogy legyen az Önök kérték műsorvezetője. Az interjúban arról is beszélt, hogyan éli meg azt, hogy imádott anyukája már nincs többé közöttünk.
„Erre nem lehet felkészülni. Hiány, szomorúság, fájdalom, meghatottság volt bennem. Anyukámnak kellene még mindig ott lennie ebben a stúdióban, és neki kellene ezt csinálnia. (…) Egy hullámvasútként élem meg ezt az eddig eltelt majdnem fél évet. Felfoghatatlan. Igyekszem megoldani a napi feladatokat, a munkám pedig szerencsére eltereli a figyelmemet” – mondta lapunknak akkor a műsorvezető.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu



