James Van Der Beek csupán 48 éves volt, amikor a napokban meghalt. Ő volt Dawson, vagyis a címszereplő a Dawson és a haverok című népszerű tiniszériában, ami 1998 és 2003 között futott. A színész februárban bekövetkezett halála borzasztóan megrázott mindenkit. Hamar gyűjtés indult a hat gyereke számára, akik félárván maradtak, miközben a család súlyos anyagi nehézségekkel küzdött. Van Der Beek két és fél éve küzdött vastagbélrákkal, a kezelés költségei pedig minden tartalékát felemésztették.
A betegségéről nyíltan beszélt, és mindenkit arra biztatott: menjen el szűrővizsgálatra. Az utolsó időben már nagyon le volt fogyva, rendkívül legyengült, de mindvégig derűs és pozitív maradt.

A lánya apját gyászolta
Ugyanebben a sorozatban tűnt fel Michelle Williams, aki szerencsére jól van. De az ő életét is felforgatta egy szörnyű tragédia, amikor 2008-ban, alig 28 évesen meghalt a kislánya apja, egyben színész kollégája, Heath Ledger.
A kora egyik legígéretesebb tehetségének számító Ledger amúgy szintén egy tinifilmben kezdte: az 1999-ben bemutatott 10 dolog, amit utálok benned című vígjáték tette híressé.

Shannen Doherty közel tíz évig küzdött a rákkal, mire a betegség alig 53 évese legyőzte. Ő volt Brenda Walsh a tinédzserekről szóló Beverly Hills 90210 című sikersorozatban, amelyet 1990 és 2000 között vetítettek. Később a Bűbájos boszorkákban is játszott.
A színésznőnél 2015-ben diagnosztizáltak mellrákot, a betegség akkor már a nyirokcsomóira is átterjedt. A különböző kezelések ellenére az áttétek miatt végül 2024 nyarán elveszítette a rák ellen folytatott küzdelmet.
Gyereke nem született, a férjétől pedig épp a halála előtt egy nappal vált el, miután kiderült, hogy a férfi megcsalta.

Csonka lett a Beverly Hills 90210 stábja
Luke Perry csupán 52 éves volt, amikor meghalt. A jóképű színész körülrajongott tiniidol lett, miután a Beverly Hills 90210-ben Dylan McKay szerepében megismerte a világ. Perry 2019 elején súlyos agyvérzést kapott.
Néhány napos kórházi kezelés után bebizonyosodott, hogy nincs semmi remény a felépülésére, és a család döntésére levették az életben tartó gépekről. Elvált emberként két addigra már felnőtt gyerek apja volt.
Korai halála idején vőlegény volt: esküvőt terveztek a menyasszonyával, Wendy Madison Bauerrel. Utolsó szerepét a Tarantino-féle Volt egyszer egy… Hollywoodban játszotta, amit a halála évében mutattak be.

Michelle Trachtenberg alig 39 évesen, a májátültetése után egy évvel távozott az élők sorából. Tavaly februárban hunyt el. A bájos színésznőt két fiataloknak szóló sorozatból is ismerhették a nézők. Ő volt Georgina Sparks a 2012-ig futó Gossip Girl – A pletykafészekben, az ezredfordulón pedig Dawn Summerst alakította a Buffy, a vámpírok rémében.
A színésznőt a New York-i lakásában találták holtan, később a toxikológiai jelentéből derült ki, hogy cukorbetegség szövődményeibe halt bele. Egy évvel korábban májátültetésen esett át, ennek a következményeként alakulhatott ki nála a halálát okozó diabétesz. A színésznő az utolsó éveiben csak a hozzá legközelebb állóknak beszélt a súlyos egészségügyi problémáiról.

Rejtélyes kettős haláleset Hollywoodban
Brittany Murphy mindössze 32 éves volt a halála idején. A tragikusan rövid életű színésznő ugyan nem egy tinédzsereknek szóló sorozatban, de egy tini vígjátékban lett híres. 1995-ben a Spinédzserekben volt főszereplő Alicia Silverstone mellett.
Brittany 2009 decemberében hunyt el rejtélyes körülmények között az otthonában, ami máig táptalajt ad többféle összeesküvés-elméletnek. A hivatalos jelentés szerint tüdőgyulladás és súlyos vérszegénység, plusz a szedett gyógyszerei kölcsönhatása vagy túladagolása okozta a tragédiát. Az igazán hátborzongató az, hogy öt hónappal később a férje, Simon Monjack kísértetiesen hasonló körülmények között halt meg ugyanott.
Kiemelt kép: Getty Images



