Napi friss

Lovas Rozi férje a megismerkedésükről: „Úristen, de jó nő! Csak ráírok…”

Lovas Rozi és forgatókönyvíró-rendező férje, Horváth János Antal nevetgélve idézték fel megismerkedésük történetét. Mint kiderült, mindkettőjüknek van egy „nem hivatalos” verziója is…

Minden korszaknak megvannak a kedvenc színész házaspárjai, és nem kérdés, jelenleg a nézők Lovas Rozi és férje, Horváth János Antal párosért rajonganak a leginkább. A kapcsolatuk hosszú évek óta tart, 2020-ban házasodtak össze, és ugyanebben az évben, májusban megszületett a fiuk, Misa, 2022 februárjában pedig a lányuk, Izabella.

„Nincs munkaszaga az életünknek”

Rozi és János amellett, hogy a mindennapokban igyekeznek minél jobban menedzselni a családi életüket, még együtt is dolgoznak. „Nálunk nincsenek szigorú határok, hogy itt ezzel, ott azzal foglalkozunk, de ettől nincs munkaszaga az életünknek – mondta korábban Lovas Rozi. – Megvannak az egészséges arányok. Én élvezem az együtt főzéseket, a közös vacsorákat akkor is, ha közben szó esik a munkáról.”

„Az, mondjuk, külön erőfeszítés, hogy a feleségemet ne valamelyik becenevén, hanem Rozinak szólítsam a próbateremben – tette hozzá János. – A próbákra külön időpontban érkezünk, mert mindketten máshogy készülünk fel a munkára, nem kézen fogva sétálunk be az ajtón. Otthon nem próbálunk, a nappalink nem próbaterem, de az intellektuális dolgokat szívesen megosztjuk egymással otthon is.”

Roziék jelenleg is együtt dolgoznak. A Loupe Színházi Társulás – amelynek mindketten alapító tagjai – előadásai óriási népszerűségnek örvendenek a nézők körében.

Lovas Rozi és férje, Horváth János Antal az Itt érzem magam otthon című film bemutatóján (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

„Megláttál engem egy vizsgaelőadás előtt, és teljesen hasra estél tőlem…”

Magánéletükről viszonylag ritkán szoktak nyilatkozni, például a megismerkedésükről is csak pár szót árultak el ez idáig. Nemrég viszont Veiszer Alindánál jártak, ahol egymást heccelve idézték fel azt, hogyan indult a kapcsolatuk.

„Nem munka kapcsán, hanem a színházi éjszakákban találkoztunk” – emlékezett vissza Rozi, majd a férje nevetve rászólt, hogy nem így volt.

„Te megláttál engem valamikor az SZFE-n (Színház- és Filmművészeti Egyetemen – a szerk.), egy vizsgaelőadás előtt, és teljesen hasra estél tőlem…” – ugratta feleségét a rendező, amin mind a ketten jót derültek. Majd viccelődve hozzátette: „Ez a hivatalos verzió.”

„Láttam valami képet róla, és mondtam: ’Úristen, de jó nő! Csak ráírok…’”

Az igazság viszont az, hogy János legelőször több ezer kilométer távolból írt rá Rozira. „Egy filmfesztiválon voltam pár sráccal, Freund Ádámékkal (Freund Ádám filmrendező – a szerk.) Chicagóban. És úgy volt, hogy a filmfesztiválról rettentő olcsón át tudtunk ugrani Mexikóba. Ott voltunk, és iszonyat untam, hogy öten fiúk vagyunk együtt, és ráírtam Rozira” – mesélte mosolyogva János.

„Pont láttam valami képet róla egy koncertről, és mondtam: ’Úristen, de jó nő! Csak ráírok…’ És amikor hazajöttem, elkezdtünk randizni.”

Elmesélték, hogyan ismerkedtek meg (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Komolyabb témák is felmerültek

A műsorban sokat beszélgettek még a Loupe-ról és összességében a színházról – érintve persze különböző társadalmi és közéleti témákat is. Végül a hit is szóba került.

„Járunk vasárnaponként templomba a gyerekekkel. Katolikusok vagyunk” – mondta Rozi, hozzátéve, hogy például az édesanyja teológiát végzett.

„Tehát itt van ez az egyházközség, ahova a legtöbbször templomba járunk, és onnan rendszeresen járnak az előadásainkra, és keresnek meg minket azzal, hogy csináljunk beszélgetéseket. Vagy ugyanúgy meghívnak, hogy akár a katolikus vallás fényében beszéljünk a mi életünkről – magyarázta. – Tehát nincs egy vonal, hanem nyitott és gondolkodó emberek vannak, akik hasonló dolgokat éreznek.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story Receptek és Rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!