Béres Alexandra lelkiekben már készül a pillanatra, amikor elfújja a tortáján az ötven szál gyertyát.
Már túl lenne rajta
Ám nem szereti, ha őt ünneplik. Idén meg is kérte a családját és a barátait, ne szervezzenek neki meglepetésbulit. „Amire vágyom, az a meghitt együttlét, a beszélgetések. Nem egyszeri alkalommal, hanem egy teljes hónapon át. Szorosak a kötődéseim, ezért akivel csak tudok, szeretnék majd találkozni. Csak azt kívánom, legyünk együtt majd egész hónapban. Mert az ötven, az ötven. Számomra fontos évforduló még akkor is, ha nem csak szép oldala van már ennek az életkornak. Azért én is érzem az idő múlását. Aminek viszont nagyon örülök, hogy jó emberek vesznek körül. Mindezek ellenére úgy érzem, szívesen túl lennék már a köszöntéseken, mert mindig zavarban vagyok, ha én kerülök a figyelem középpontjába, és ez óhatatlan, amikor az embert a születésnapján köszöntik. Viszont van az öregedésnek egy nagyon jó oldala is: most végre elérem a szenior kort! Mert az utóbbi pár évben azért nem volt lehetőségem nemzetközi curlingversenyen jégre lépni, mert én voltam a legfiatalabb, és a csapatom már más korosztályi besorolásba tartozott. De végre ismét csatlakozhatok hozzájuk, és jövőre reményeink szerint együtt indulhatunk újra a curling-világbajnokságon. Ez óriási ajándék.”
Még egy évforduló
Idén más jeles jubileumot is tart a család. „Krisztiánnal ebben az évben a harmincéves házassági évfordulónkat ünnepeljük. Tizennyolc évesen ismertem meg, húsz voltam, amikor megkérte a kezem. Még nagyon fiatal voltam a házassághoz, a szüleim mégsem kérdőjelezték meg a döntésünket. Mai napig hálával tartozom nekik, amiért ebben is mellettem álltak, és nem akarták akkor ezt a házasságot megakadályozni. Valószínűleg ők is pontosan ugyanolyan jól ismertek engem, ahogy én a lányaimat. És bár sem ők, sem mi nem tudhattuk előre, hogy ilyen hosszan, ilyen szépen alakul majd az életünk Krisztiánnal, utólag már tudjuk, milyen jól döntöttünk. Nem terveztem én előre semmit, mégis valahogy így képzeltem az életemet. Jó érzés, hogy nem kellett semmit elölről kezdenem, folyamatosan fejlődhettem, és hogy az életem közepén is azt tudom mondani, jól vagyok, biztonságban érzem magam a családomban, és egészségesek vagyunk. Bár volt idő, amikor sokat küzdöttünk értük, mára a lányaink már kamaszok: Panna 16, Flóra 11. Néha már beszédtéma közöttünk Krisztiánnal, hogy lassan újra kettesben leszünk a legtöbbet. Sok utazást, sok élményt kívánunk akkorra is magunknak, és olyan helyek felfedezését, ahol még nem jártunk soha.”
Változás
Amerika is harminc éve meghatározó ország Szandi életében. Ott lett fitneszvilágbajnok 1996-ban. De oda menekült vissza akkor is, amikor már szinte „teherként” nehezedett rá a népszerűség súlya. Krisztián szülei is ott élnek, így már szinte hazajárnak, amikor látogatóba érkeznek hozzájuk. „Amikor kezdtem kiöregedni a ritmikus gimnasztikából, akkor fordultam a fitnesz felé. Egy plakáton láttam meg a felhívást, bár a ’94-es magyar bajnoki címem után, a ’95-ös vb-n még nem állhattam a dobogón, felfigyeltek a gyakorlatsorom miatt rám, ennek köszönhetem, hogy az 1996-os világbajnokságra meghívást kaptam. Ismeretség, szponzor és minden egyéb támogatás nélkül vágtam bele az ismeretlenbe. Óriási dolog volt az első helyet megszerezni, és az is, hogy Arnold Schwarzenegger személyesen adta át a díjat. Egy csapásra megváltozott az életem, hiszen Magyarországon is azonnal megismerték a nevem. A díjátadó másnapján Friderikusz Sándor hívott szerepelni a műsorába. Bár mindenki óva intett tőle, igent mondtam neki, és nem is bántam meg. Életem egyik legjobb élménye lett, velem végig kedvesen bánt. Akkoriban még a két edzés mellett tömegközlekedéssel jártam egyetemre, és mivel egyébként is elég zárkózott természetű voltam és vagyok, egy idő után hatalmas nyomásként nehezedett rám a hirtelen jött népszerűség. El is menekültem előle egy kis időre, de aztán hiányzott a család, a rakpart és az egyetem. Szinte hihetetlen, hogy mégis olyan hivatást választottam, ami együtt jár a szerepléssel.”
Kiemelt kép: Barna Krisztián
