Hatalmas népszerűséggel fut az idei Nagy Ő. A legutóbbi adásban Danny Blue érkezett a villába, hogy kiderítse, melyik hölgynek „tiszták a szándékai” Stohl Andrással. A mentalista több körben tesztelte a Buci kegyeiért teperő rózsavárományosok őszinteségét, bátorságát és egyenességét. A mindent eldöntő harmadik fordulóra Böbe, Kriszta és Kiara maradt versenyben, éppen az a három induló, akiket a legtöbben a legesélyesebbnek tartanak a végjátékban.
Danny Blue mindent kiderített
Ebben körben Danny Blue egy-egy négyszemközti beszélgetésre hívta a lányokat. Kendőzetlenül őszinte volt velük, és a kamerák előtt mindenkiről lehullottak az álarcok. Böbéről például megtudtuk, mégiscsak zavarja, hogy András nem igazán viszonozza a közeledését, és hogy a agrármérnökből lett masszőr tulajdonképpen háttérbe helyezi a saját igényeit. „Szeretek adni másoknak, és az adás mindig azzal jár, hogy az ember kicsit lemond magáról” – szakadt ki a 44 éves Böbéből.
Krisztáról kiderült, hogy múltban többször megégette magát párkapcsolati téren, ezért távolságtartó és talán túl óvatos Andrással szemben. „Senkinek nem jó, ha tükröt tartanak elé, hiszen hall olyat is, amivel ugyan tisztában van, de nem igazán szereti hallani” – mondta.

Kiaráról is lehullt a lepel. Kiderült, hogy csupán látszat-egyensúlyt tart fenn az életében, de belülről van egy hatalmas hiányérzete van, amit minden erejével megpróbál elkendőzni. A lány könnyek között fogadta a mentalista szavait. ugyanakkor leszögezte, Bucival tiszták a szándékai. „Tisztelem őt már annyira, hogy nem akarom bántani. Féltem attól, hogy általam olyasmibe vonódik bele, ami nem biztos, hogy jó neki” – árulta el a legnagyobb indulatokat kiváltó szereplő.
Egyértelmű volt a döntés
A beszélgetéseket maga a Nagy Ő is végig nézte, és az elhangzottak alapján döntött végül, ki kapja a „hatalom fehér rózsáját”. Tehát, tulajdonképpen előre hozott döntőként is lehetett tekinthetünk erre a helyzetre, hiszen a színész Kiarát találta a legőszintébbnek, mivel a szexfilmek ismert szereplője lett a fehér rózsa tulajdonosa. A jövő héten az is kiderül, mire fogja használni.
Kiemelt kép:Tv2



