Újabb szomorú hír érkezett: 92 éves korában meghalt Vásáry Tamás. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművésszel korábban laptársunk, a Best magazin készített interjút. Vásáry Tamás akkor őszintén mesélt életének legfontosabb, sorsfordító történeteiről. Azzal az írással emlékszünk rá. Nyugodjon békében!
Az első szerelem
Két dologra született, amik nélkül képtelen lenne élni: művészetre és szerelemre. „Az első választottam Házy Erzsébet operaénekesnő volt, húszéves voltam akkor. Bukarestben, egy krematórium lépcsőjén csókolóztunk először, nekem életemben is az volt az első alkalom. Megkértem a kezét, egyáltalán nem zavart, hogy volt férje.
Figyelmeztettek, hogy gyönyörű nő, de pokolvirág, mert egész életében boldogtalan volt. Megbeszéltük, hogy elválik, amiből aztán nem lett semmi. Két évig kínlódtunk, majd véget vetettem a kapcsolatunknak.
Összetört szívvel írtam atyai mesteremnek, Kodály Zoltánnak egy húszoldalas levelet, amire válaszul Galyatetőről küldött egy képeslapot, hogy tanuljam meg németül Schumann Ich grolle nicht című dalát minden hangnemben. Igaza volt, a kétperces darab gyógyír volt a bánatomra. Zongoráztam, és közben zokogtam a meghatottságtól. Hogy ekkora tudás és szív legyen elrejtve a professzoros szemérmesség mögött…”
Titkos naplója veszélybe sodorta
A szakítás évében, 1956-ban, a forradalom után, december elsején emigrált. Nem bánatában, hanem azért, mert politikus édesapját letartoztatták és börtönbe zárták.
„Mielőtt elvitték, a házkutatásnál megtalálták a titkos naplómat, amiben olyan feljegyzések voltak, amiért akasztás járt volna. Nem vártam meg, inkább elindultam a nagyvilágba szerencsét próbálni.
Először Belgiumba mentem, a királynő közbenjárására kiengedték apámat a börtönből, és anyámmal együtt utánam jöttek. Szép lassan elkezdődött a nemzetközi karrierem, családommal pedig a világjárásom. Ennek köszönhetően jó pár évvel később egy közel harminc évig tartó szerelem és házasság vette kezdetét.”
Majdnem belehalt felesége elvesztésébe
A kilenc hónapos, százhuszonöt állomásos turné utolsó helyszíne a lakóhelye, Svájc volt, akkor találkozott a jövendőbelijével, Ildikóval. „Szerelem volt első látásra, de ő épp az esküvőjére készült. Miután a vőlegénye a barátom volt, engem kértek fel tanúnak. A szertartás után elutaztak Velencébe nászútra, és miután hazaértek, egy autóbalesetben meghalt Albert. Mintha megérezte volna, mert az út előtt megkért, hogy ha történne vele valami, törődjek az édesanyjával. Eleget tettem a kérésének, és egy évvel később már két asszonyra vigyáztam.
Ildikóval beteljesült a szerelmünk, el is vettem feleségül. Tizenkilenc éves volt. Londonba költöztünk, egyetemre járt, antropológus lett, ledoktorált, könyveket írt, egyetemeken tartott előadást. Szerelmesek voltunk, még az sem vetett árnyékot a közel harminc évig tartó kapcsolatunkra, hogy nekem volt egy nagy pszichológiai problémám, amiről természetesen ő is tudott.
Feleségem mindig biztatott, ne aggódjak, előbb utóbb biztosan megoldódik. Igaza lett, csak már nem az ő életében valósult meg. Ildikó sajnos súlyos beteg lett, negyvenhét évesen a harmadszor kiújult rákja elvitte. Kórházban volt, morfiummal kezelték, ott feküdtem mellette az ágyban, hogy az utolsó útján is vele lehessek. Sokáig azt éreztem, belehalok az elveszítésébe, annyira fájt.”
Ő mondta ki: legyen vége
Sok év kellett, hogy érzelmileg újból talpra álljon, és egyáltalán gondolni merjen a szerelemre. Aztán a Zeneakadémián találkozott a nála 41 évvel fiatalabb balettművésszel, Tunyogi Henriett-tel. Ez is szerelem volt első látásra, három nappal később már meg is kérte a kezét. „Svájcban házasodtunk össze, ugyanaz a pap esketett, mint aki az első feleségemmel. Tizenhat évig tartott a házasságunk, én mondtam ki, hogy legyen vége, de nem gondolok rá haraggal.
Elmúltam 86 éves, egyedül élek, de a szerelem ma is velem van, éltet és inspirál, de ez már nem olyan szerelem, ami a földi életemben, hanem egy örök, égi házasságban teljesedhet csak be.
Biztos vagyok benne, hogy létezik reinkarnáció, most egy beavatáson megyek végig, azt szokták mondani, a túlvilág felé tartok. Én inkább úgy mondanám, egy másik világba, egy új dimenzióba.”
Kiemelt kép: Korponai Tamás/fotocentral.hu
