Keleti Andrea és Südi Iringó szerint ez annak is köszönhető, hogy más korosztályban versenyeztek. Ráadásul Iringó éppen Andrea és Zoltán tánciskolájában kezdte a versenyzést Angyal András párjaként. „Emlékszem, Iringó még egész pici lány volt, amikor megismertük. Aztán a Szombat esti láz című RTL-es tévéshow volt az első olyan megmérettetés az életünkben, ahol egymás ellenfeleiként kellett táncolnunk. De ezt is inkább csodálatos kalandként éltük meg, így a kapcsolatunkat csak tovább erősítette.
Persze ha jobban belegondolok, egy dolog volt, amiért okom volt irigykedni. Ez pedig Iringó vékony testalkata.
Nekem az RTL-es táncműsor tájékán, 4 hónappal a második gyermekem születése után, bizony meg kellett küzdenem a kilókkal. Egyébként sem vagyok egy vékony csontú lányka, inkább izmos a testalkatom. Valószínűleg ezért is alakult ki nálam, hogy varrónőként inkább varrtam magamnak a ruháimat, mint hogy más öltöztessen. Persze vannak előnyös részeim is, amire még bőven 50 felett is büszke lehetek, de ezért is szeretem magam megvarrni a ruháimat. Persze könnyű nekem, hiszen az eredeti szakmám férfiruhaszabó, egy női ruha elkészítése a kisujjamban van.
De persze előnyös fazon ide vagy oda, az ember akkor tud igazán csinosan mutatni, ha nincsenek rajta pluszkilók.
Szerencsére ebben akkor a táncverseny okozta feszített tempó és a két kicsi gyerek is a segítségemre volt.

Az elmúlt időszakban azonban ez már nem elég. Szerencsére rátaláltam egy Magyarországon fejlesztett étvágycsökkentő módszerre, amivel újra formába lendültem. Egy palesztin szuperrostot és izomvesztés nélküli fogyást segítő grönlandi moszatot ötvöző gyógynövénykeverék mentett meg. Jó ideje ki vagyok békülve azzal, amit a tükörben látok. Nem kellett koplalnom, igaz, arra én képtelen is lennék. 10 kiló és két ruhaméret elhagyásával ma minden sokkal könnyebb. Bátran eszem meg azt, amit a család, de ha úgy érzem, hogy elszaladt velem a ló, akkor tartok egy újabb gyógynövényes kúrát” – mondta Andrea, de Iringó csak nevet rajta. Egykori tanárát ugyanis ő mindig is nagyon csinosnak találta.
„Andinak igazán nincs mire irigykednie. Az én életem is egy állandó fogyókúra, ahogy sok nőtársamnak is.”
„Magam ura vagyok”
Andreát és Iringót most a báli szezon hozta őket. Elárulták, volt időszak az életükben, amikor napi kapcsolatban voltak, de mára már mindketten annyira elfoglaltak, és saját tánciskolájuk egyengetése leköti az energiájukat, hogy örülnek azoknak az alkalmaknak, amikor mégis találkoznak. „Rég nem tanár-diák viszonyon alapul a kapcsolatunk. Épphogy leérettségiztem, amikor megkaptam tőlük életem nagy lehetőségét, és elhívtak az iskolájukba tanítani.
Olyan főnököm, mint Andrea, nem is volt soha többé, mert bár abszolút mély víz volt ez annak idején, nagy teret és óriási szabadságot kaptam tőle.
A későbbi rossz tapasztalatok miatt meg is fogadtam, nekem soha többé nem lesz főnököm. Aztán a Szombat esti láz után sikerült saját tánciskolát nyitnom, azóta is a magam ura vagyok. És bár abban mindig is biztos voltam, hogy tánccal fogok foglalkozni, hálával is tartozom, hogy ebben ők is segítettek. A tánc az életem. Ez a fő oka annak is, hogy szinte remeteéletet élünk a párommal. Ha van helyszín, ahol ritkán futunk össze Andival, azok a bálok, hiszen olykor én is fellépek ilyen eseményeken. De a munkán túl jobban örülök, ha otthon begubózhatok egy sűrű munkahét után.”

„Még parkettázunk is”
Andrea és férje ellenben még mindig ezer fokon élnek. Idén márciusban már a 27. házassági évfordulójukat ünneplik. A gyerekek rég kirepültek, és legyenek akár egy wellness-szállodában, a tengerparton vagy egy hazai bálon, ők a bulifőnökök. Mert ezek az alkalmak hiába szólnak nagyobb részben nekik is a munkáról, mégis felüdülést jelentenek számukra. Mint kiderült, azért, mert az elmúlt években meglehetősen fárasztó „hobbit” találtak maguknak.
„Ennyi év házasság után mi már másképp töltjük a szabadidőnket, mint a fiatalok” – nevette Andi, aztán beavatott a titokba.
„Most is épp egy házfelújítás közepén járunk. A gyerekek kirepültek, most kicsit a kettőnk igényére alakítjuk a házunkat. Mindig is imádtam a lakberendezést, és a varrástudományomnak is nagy hasznát veszem. Nemcsak kényelmes és modern lesz a lakás, de egy részéből tánctermet alakítottunk ki, ami most szintén megújul majd. Ezzel már kicsit a jövőre készülünk, a nyugdíjas évekre. Elérkezik majd az idő, amikor a nagy tánciskolát már nem akarjuk vinni, kedvenc tanítványainkkal viszont szívesen foglalkozunk akkor is, hiszen el sem tudjuk képzelni az életet tánc nélkül. Szerintem még 80 évesen is tanítunk majd. Sok mindent magunk csinálunk, a férjemmel még parkettázunk is, igaz, volt alkalmunk beletanulni, hiszen a tánctermeinket is állandóan javítgatni kellett.”

Abu-Dzabiba ünneplik a házassági évfordulójukat
Andrea és férje 27 évvel ezelőtt, az esküvő után Thaiföldön töltötte a nászutat. Most Abu-Dzabiba készülnek. „Bár március legelején esküdtünk, most február végén utazunk. Már azt tervezgetjük, hogy milyen sokat fogunk squasholni. Ez a sport régóta az egyik kedvencünk.”
Kiemelt kép és fotók: Rákosi Péter, Schumy Csaba/fotocentral.hu, Archív



