Mennyi időbe telik egy-egy este letenni a szerepet?
Rujder Vivien: Attól függ. Van egy-két nehezebb előadás, ami megvisel, amiből egy kicsit nehéz visszajönni a felszínre. Ilyen az Isten, haza, család meg a Pekingi ősz. Megadom magamnak az időt, hogy visszatérjek, olyankor például nem vagyok öt perc múlva a buszmegállóban. Nem szeretek hazaindulni, csak ha már „megvagyok”. Ezeknél a daraboknál a kollégáknak sem túl könnyű az estéje, megnyugtató érzés még egy kicsit együtt maradni.
Megterhelők számodra ezek a szerepek?
R. V.: Az Isten, haza, család előadást nehéz volt összerakni, ráadásul tele van magánéleti és szakmai fájdalmakkal. A Covid félbeszakította a próbafolyamatot, aztán jött az egyetemfoglalás élménye. Haláleset is van a történetben, ami engem is érintett már hasonlóképpen. Nekem nagyon nehéz ez az előadás, de terápiás jellegű is, immár lassan öt éve.
A filmes élmények közül a Hunyadi című sorozatot emelném ki, ahol Szilágyi Erzsébet karakterének megformálása során sokféle érzelemmel kellett dolgoznom, ráadásul meg kellett tanulnom, hogy a kamera előtt másképp érdemes használnom a lobbanékonyságomat és az érzékenységemet, hogy az természetes és őszinte legyen. De szeretem a kihívásokat.
Mi most a legnagyobb kihívás számodra?
R. V.: Dolgozni nagyon-nagyon szeretek. De amikor utána itt-ott szerepelni kell a darabbal vagy a filmmel kapcsolatban, és menni pózolni, na, azt annyira nem szeretem. Be tudok feszülni attól, hogy jaj, istenem, ide milyen ruha kell. Meg hogy ki kell húznom magam. Minden egyes alkalom ugyanolyan görccsel jár.
Akkor nem is élvezed a vörös szőnyeges pillanatokat? Láttam rólad néhány gyönyörű fotót…
R. V.: A cannes-i filmfesztiválon nem annyira jött össze, de végül nagyon jó élmény volt. Nem azt a ruhát viseltem, ami be volt tervezve. Nem szívesen mondom, de előfordulnak velem ilyen bakik. Az utolsó pillanatban húztam fel a ruhát, majd lehajoltam becsatolni a cipőmet, és… reccs…
Sírva hívtam a mindent megoldó Burai-Kovács Anikót, a Hunyadi egyik főasszisztensét, aki már jött is „tűvel meg térnával a tájában”, mert ez mind volt nála, de amint meglátta, kijelentette, hogy ez helyrehozhatatlan. Viszont Törőcsik Franciska bepakolt öt ruhát, mert ő tényleg mindenre gondol, az övéi közül kikaptak nekem egyet, jó volt rám, felvettem, és már szaladtam is a buszhoz. Bele sem néztem a tükörbe, azt sem tudtam, hogy nézek ki. A lányok szóltak, hogy „uszálya is van, vigyázz!”.
Máskor is megesnek veled hasonlók?
R. V.: Megbotlom a saját lábamban. Félrenyelem a nyálam a színpadon. A tegnap esti előadás végén annyira nevettem Kanyó Katán, hogy elestem. Szerencsére ez akkor történt, amikor kiszaladtunk a színpadról, akár úgy is tűnhetett, hogy így terveztem, a nézők számára vicces lehetett.
A Rujder Viviennel készült teljes interjú a Nők lapja hasábjain olvasható!
Kiemelt kép: TV2
