Nótár Mary édesanyja nyolc évvel ezelőtt, karácsonykor hunyt el, az énekesnő azóta is gyászolja őt. Most ritkán beszél ennyire nyíltan élete legnagyobb traumájáról.
Nótár Mary ritkán enged bepillantást magánéletébe és érzelmeibe, ezúttal azonban kivételt tett: a Tények Plusz (a műsorban 14:20-tól látható) kameráinak mesélt arról, mi rejlik a színpad és a csillogás mögött, milyen volt a gyerekkora, és hogyan élte meg édesanyja elvesztését.
Édesanyja agyvérzésben hunyt el
A mulatós énekesnő gyakorlatilag kiskamasz kora óta pénzkereső, és bár sokan gondolhatják, hogy könnyű volt az útja, ő maga vallja: rengeteg munkával, lépésről lépésre jutott el oda, ahol ma tart.
Élete legnagyobb traumáját 2017-ben élte át, amikor karácsonykor elveszítette édesanyját.
„Talán akkor veszítettem el anyut, amikor a legszorosabb volt a viszonyunk. Amikor bizalmi kapcsolatba kerültünk egymással” – mondta Mary, aki azt is elárulta, hogy édesanyja agyvérzésben hunyt el.
„Én voltam az utolsó ember, aki beszélt vele telefonon, készültünk a karácsonyra. Nagyon nevetett valami megnyilvánulásomon, és ez a fülembe cseng a mai napig. Ezek az élet legnagyobb megpróbáltatásai, hogy fel tudunk-e állni egy-egy mélypontból.”
A Sztárban Sztár énekesnője a tragédia után pár nappal már újra színpadra állt, miközben a közönség mit sem sejtett arról, milyen lelkiállapotban van.
„Én egy roppant erős ember vagyok, azt gondolom. Isten mindig adott nekem annyi erőt, hogy a legrosszabb pillanatok is a lehető legjobban sikerüljenek”
– mondta, hozzátéve: számára az egyik legnagyobb dolog az életében az, hogy hisz az égiekben.
„Valamiért csak elkezdtem zenélni olyan fiatalon. Az amerikai dívák is így érezhetik magukat a világban, mint én az én kis hazámban. A legjobb barátaim a zenekarom, illetve a párom és családja. Ez egy szűk kis új család, akiktől én a szeretetet kapom, és akik ennyire erős emberré tesznek engem.”
12 évesen az éjszakában
Noha kevesen tudják, a mulatós énekesnő egy kis zenész dinasztia sarja, nagyszülei nevelték fel, gyerekkora azonban közel sem volt zökkenőmentes.
„Szörnyű gyerek voltam, az iskolában nem volt olyan hét, hogy én minimum kétszer ne verekedtem volna, a tetőről ugráltam, vagy nem is tudom, belementem fejjel a tóba, mindent az égadta világon megcsináltam, amit csak el lehet képzelni”
– mesélte nevetve. Hozzátette: a zene nyugtató gyógyírként érkezett az életébe. Első összekuporgatott zsebpénzéből egy kis szintetizátort vett, azon kezdett el játszani, így figyelt fel tehetségére a családja.
Tizenkét évesen már belevetette magát az éjszakába, tizennégy éves korára pedig azon a környéken, ahol élt, gyakorlatilag már sztár volt. A sikernek azonban ára is volt: az esti fellépések után nem tudta kipihenni magát rendesen, és bár érettségi után szülésznőnek kezdett tanulni, a fellépések mellett erre már nem maradt ideje, így félbehagyta.
„Számomra is voltak útmutató művészek, Bangó Margit vagy Bódi Guszti. Ugyanúgy, ahogy ők, azt hiszem, én is lehetek majd a következő generációnak példa, mert én is a semmiből indultam el, sőt, a mínuszból.”
Kiemelt kép és fotó: TV2
