Napi friss

Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra ezt teszik meg együtt a lányukért

A színész-énekes majdnem elsírta magát, ahogy visszaidézett egy megható pillanatot, Szinetár Dórával közös gyermekükről.

Bereczki Zoltán ritkán mesél a magánéletéről. Szinetár Dórával való válása óta volt feleségéről ugyanúgy nem, mint közös lányukról, akit születése pillanatától féltőn óvott a nyilvánosságtól  Zorka azonban decemberben 18 éves lett. Annak pedig különleges oka van, hogy most úgy döntött, felidéz egy olyan, számára fontos emléket, amely ma is összeköti őket Dórával.

A két színész még 2012 augusztusában jelentették be, hogy elválnak, közös lányuk, Zorka azonban azóta is összeköti őket. Zorkának pedig volt feleségével közösen fognak Zoli május végi nagykoncerjtén énekelni, amelyre a színész-énekes már gőzerővel készül.

Imádta a közönség a duettjeiket. Fotó: Schumy Csaba

Megható emlék

A Csináljuk a fesztivált zsűritagja elárulta, ha nem is a legnagyobb slágerükről van szó, édesapaként mégis ez a legfontosabb. Hiszen volt idő, amikor csak erre a dalra altatta Zorkát, ami így érhető módon mindannyiuk számára meghatározó.

„Mire a koncert lesz, addigra a nagyobbik lányom 18 éves lesz. Azt a dalt, amire ő mindig el tudott aludni, azt szeretném az anyukájával közösen elénekelni. Neki. Csak neki. Milyen érdekes! Ő a rockzenére szeretett elaludni, ebből is a Tarzan dalára.

Amikor a második duettlemezünk megjelent, akkor ezt a dalt felraktuk rá. Akkor még nem tudtuk, hogy ez lesz az ő altatódala.

Nem biztos, hogy ez a legnagyobb slágerünk, de nekem ez az egyik legfontosabb dalom az egész musical duett csokorból… amire a kislányom el tudott aludni” – utalt a Szívem vigyáz rád című gyönyörű, szülő és gyermek kapcsolatról szóló dalra saját közösségi oldalán.

Az érzelmes történet Zolit nagyon megérintette. Épphogy be tudta fejezni a gondolatot anélkül, hogy a kamerába elsírja magát. A mondandója pedig nemcsak neki, sok rajongójának is könnyeket csalt a szemébe. A Tarzan mese egyik legérzelmesebb duettjéről voltak, akiknek Zoli és Dóri válása jutott eszébe, és a múltidézésbe leginkább fájdalmat láttak bele. Ám a legtöbb kommentelő ugyanúgy erre a duettre altatta saját gyermekét édesapaként, és megköszönik Zolinak, hogy ezt elmesélte.

kiemelt fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!