Pap Rita és Bodnár Attila csúnyán lebetegedtek az ünnepek alatt. Az egész karácsonyuk az influenza tünetei körül forgott, ám a végére sem lélegezhettek fel. Ahelyett, hogy kilábaltak volna a betegségből, Pap Rita csak még rosszabbul lett. Végül, orvosuk tanácsára kórházba mentek, ahol Ritát bent kellett tartani.
„Karácsony környékén nagyon rosszul voltunk legalább egy héten át. A háziorvost felhívtam, de nem tudott mit mondani. Köhögtünk, lázunk volt, fulladással küzdöttünk, úgyhogy végül elmentünk az orvoshoz. Megnézte Ritát, aki nagyon fehér és gyenge volt, s felmerült, hogy tüdőgyulladása vagy mellhártyagyulladása lehet” – mesélte Bodnár Attila a Borsnak, aki azóta sem jött ki teljesen a betegségből. Ritát nem engedték haza azonnal.
„Leesett a nátriumszintje, infúzióra kötötték. December 31-én hoztuk haza, másfél napot volt benn a kórházban. Megállapították, hogy nincs se tüdőgyulladása, se mellhártyagyulladása, ami persze, megnyugtató volt. Influenza vagy Covid volt, nagyon betegek voltunk. Ma már sokkal jobban vagyunk”
– mondta el a férj, aki bevallotta, hogy idén nem volt idejük arra, hogy beadassák az influenza elleni oltást. Attila szerint december 21-én kaphatták el az influenzát, amikor Körmend mellett, Iváncon léptek fel. Korábban hetente volt szabadtéri koncertjük, az ivánci fellépés azonban zárt térben volt, ahol amellett, hogy sokan voltak és meleg is volt.

2024 agyvérzés tette tönkre a karácsonyukat
Bodnár Attila érthető módon nagyon megijedt a mostani betegség miatt. Az egy évvel korábbi karácsonyukon ugyanis Rita agyvérzést kapott. Akkor csak Attila lélekjelenlétén múlt, hogy nem lett nagyobb baj. December 13-án lett rosszul, heves fejfájásra, látásromlásra, szédülésre panaszkodott. Azonnal kórházba vitte Attila, mert szemet szúrt neki, hogy sosem szokott fájni Rita feje. A kórházban derült ki, hogy agyi aneurizmája vol, amely megrepedt és vérzést okozott az agyában. Az elmúlt években a Covid okozta tünetekkel és annak maradványaival is folyamatosan küzdött a pár. Bodnár Attila a fertőzés miatt részben elveszítette a hallását is.
Kiemelt kép: Archív



