Napi friss

Szandi, Kordáék, Dévényi Tibor – egy emberként imádkoznak Fenyő Miklósért

Egy ország aggódik most Fenyő Miklósért, aki két napja közölte: tüdőgyulladással küzd, és kórházi ápolásra szorul. Felfedezettje, Szandi biztos benne, hogy a legendás zenész fel fog épülni.

Fenyő Miklós gyógyulásáért egy emberként imádkozik most az ország. Rajongók ezrei és a zenésztársak is aggódnak a 78 éves énekesért, aki közösségi oldalán jelentette be vasárnap, hogy tüdőgyulladás miatt kórházban kezelik. Szandi, akit Fenyő Miklós indított el a pályán 1989-ben, meg van róla győződve, hogy a legendás előadó fel fog épülni.

„Amikor meghallottam, hogy Fenyő Miklós kórházba került, természetesen az aggodalom volt az első érzés, ami átfutott rajtam, hiszen nagyon szeretem és tisztelem őt. Aztán pillanatokkal később arra gondoltam, hogy kevés olyan erős, kitartó embert ismerek, mint ő.”

„Egészen biztos vagyok abban, hogy hamarosan arról szólnak majd a hírek, hogy Miki szervezete a kezelésnek hála legyőzte a tüdőgyulladást, és már az otthonában lábadozik” – mondta a Borsnak az énekesnő, aki szerint a lelkében örök fiatal Miklóst most is átsegíti a nehézségeken ez a tulajdonsága.

Aggódik Dévényi Tibor

Dévényi Tibor hosszú évekig egy házban lakott az énekessel, akivel a mai napig nagyon jó barátságban vannak. Mindenki Tibi bácsija szerint egészen hihetetlen, hogy akivel fiatalon meg akarták váltani a világot, még mindig a pályán vannak. Ugyanakkor lesújtotta a hír, hogy pályatársa kórházba került.

„Sajnos, ez a korosztály már csak ilyen, mindenkinek van már valami nyavalyája, és egy kis meghűlésből is nagy baj lehet. A tüdőgyulladás nem játék, de biztos vagyok benne, hogy az orvosok mindent megtesznek a barátomért, akire rengeteget gondolok, és bízom benne, hogy megerősödve hagyhatja el majd a kórházat!”

– mondta a lapnak Dévényi Tibor.

„Lélekben vele vagyunk”

A Korda házaspárt is mélyen érintette Fenyő Miklós betegségének híre, és nagyon aggódnak barátjukért. A Borson keresztül ők is üzentek a legendának.

„Ez természetes, hogy mindenki izgul érte, és hogy gyógyulást kíván. Reméljük, hogy nincs olyan nagy baj, mint amilyennek tűnik. Én azt gondolom, hogy egy tüdőgyulladást szerencsére meg lehet úszni még ebben a korban is, és persze mi is ebben bízunk.

„Izgulunk érte, lélekben vele vagyunk és nagyon várjuk, hogy felépüljön és újra találkozhassunk vele egy-egy koncerten, ahogy szoktunk”

– mondta Balázs Klári, Korda György nevében is.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!