Napi friss

Elszabadult a házibuli: kilakoltatták Lékai-Kiss Ramónát

Lékai-Kiss Ramóna albérletében 90 ember bulizott. A televízióst azonnal kilakoltatták a lakásból az elszabadult házibuli miatt.

Nem akárhogy ért véget Lékai-Kiss Ramóna egyik legemlékezetesebb bulija: a 41 éves műsorvezetőt szó szerint kilakoltatták az albérletéből egy elszabadult házibuli után. Ma már nehéz elképzelni róla, hogy reggelig ropta volna, hiszen Ramóna életében inkább egy-egy nyugodt, borozós este fér bele, ám a húszas éveiben igazi bulimacskának számított.

A történet még sok-sok évvel ezelőtt játszódott, amikor Ramóna két barátnőjével bérelt egy lakást a VIII. kerületben. Egy ártatlannak induló, spontán házibuli ötlete akkor még senkit nem készített fel arra, mi következik. Az ajtóra kikerült egy sokatmondó felirat is: akit zavar a parti, nyugodtan csatlakozhat. A meghívás pedig váratlanul komoly visszhangot kapott, amiről Rami Kasza Tibi 1% Klub című műsorban számolt be.

Elszabadult a buli Ramiék albérletében (Fotó: TV2)

90 emberrel bulizott

Az ad hoc összejövetel ugyanis lavinaként indult el, és mire észbe kaptak, már szinte az egész környék náluk ünnepelt. Az aprócska albérletben végül kilencvenen dajdajoztak, a hangulat pedig hajnalig egy pillanatra sem ült le. A buli valóban felejthetetlenre sikerült – csak nem úgy, ahogy azt Ramóna és lakótársai szerették volna.

A következmények ugyanis nem maradtak el: másnap már nem volt maradásuk. Az elszabadult parti miatt a főbérlő rövid úton megvált tőlük, és a lányoknak csomagolniuk kellett. Ramóna számára ez az eset örök emlék maradt, és valószínűleg a szomszédok és a főbérlő sem felejtette el egyhamar.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!