Napi friss

Tóth Andi: „Ahogy a sztárvilág nagy része, mára én is alkoholfüggő lehetnék”

Úgy érzi, az x-faktoros győzelme után kölyökfejjel könnyen lecsúszhatott volna.

Tavaly nyáron azt mondta lapunknak, hogy mindent feltett az új, Lejtő című lemezére, aminek dalait egytől egyig ő írta, sokat közülük ő is hangszerelt. Hitt a sikerben, és hogy ez az album végre beindítja a szekerét úgy, ahogy azt mindig is szerette volna. A hét éve dédelgetett álom pedig valósággá vált. Andi mára jól keres, álomlakásban lakik, álomautót vezet. Már csak a nyugalom hiányzik az életéből… Ezt a koraérettséget a neveltetésének tudja be, annak, hogy sohasem kényeztették, babusgatták odahaza. „Engem arra készítettek fel, hogy az élet nehéz, mindenki egyedül van, úgyhogy ’csináld, fiam, a dolgod, magad!’ És én ezért hálás vagyok, mert nem tartanék most itt, ha engem tutujgatnak a szüleim. Ha nem ilyen nehéz a gyerekkorom, 16 évesen, kölyök fejjel az X-Faktor után simán lecsúszok, és ahogy a sztárvilág nagy része, mára én is szer- vagy alkoholfüggő lehetnék.”

Ehelyett bármihez nyúl, arannyá válik, és kiderül, nemcsak az énekléshez, tánchoz, színészkedéshez, de még a rajzoláshoz is hihetetlen érzéke van. „Köszönöm a Jóistennek mindazt a képességet, amit adott nekem. Hálás vagyok, hogy minden, amit a gyerekkoromban elkezdtem és szerettem, annak ma hódolhatok, és minden irányból művészet vesz körül. Kevesen tudják, de sokat rajzolok itthon, ami a nagymamámtól jön. Tehetséges festőművész volt.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!