Hazai sztár

Istenes Bence: „A nők szeretik a rosszfiúkat”

A májusban 35. születésnapját ünneplő műsorvezető életét végigkísérték a szebbik nem képviselői, akikről az elmúlt években többször nyilatkozott.

A nagymama
Erzsike volt mindig is a leglelkesebb rajongója és egyben legelszántabb kritikusa is. „Rossz látni és hallani, amikor Bence pimaszkodik valakivel, vagy megjegyzéseket tesz rá – mondta egykor a Storynak Erzsike. – Nekem az is túl sok, túl modern, amikor levetkőzik, vagy éppen bohócnak öltözik…” „Sokszor adás előtt felhívom a mamámat, hogy várhatóan számára durvább dolgok fognak történni – árulta el a műsorvezető. – Megpróbálom elérni, hogy ne boruljon ki. Én ilyen csipkelődő vagyok a civil életben is, a tévében pedig még inkább ez az énem bontakozik ki.” A nagyi mindig a kedvenceit főzte neki: gyümölcslevest, rántott húst petrezselymes krumplival és uborkasalátával, valamint desszertnek túrógombócot.

Az édesanyja
„A születésemkor elpattant egy ér az agyamban, és az orvosok jó darabig tehetetlenül álltak fölöttem, nem tudták elállítani a vérzést. Azt mondták anyunak, hogy még utoljára jöjjön be hozzám, és köszönjön el tőlem, mert nem valószínű, hogy túlélem – mesélte Bence, aki hatéves volt, amikor édesanyjával, Évával és testvérével Németországba költözött a jobb megélhetés érdekében. – Egyszerre kellett anyának és apának lennie, tőle tanultam meg mindent. Az ő csodás lényének köszönhetem, hogy az lettem, aki…” Bencének van egy húga, Boglárka, aki óvodapedagógus lett, és édesapja révén egy féltestvére, Franciska.

Az első szerelem
„Németországban talált rám tizennégy évesen. Hét hónapig tartott a suli legjobb nőjével, akiért mindenki odavolt. Aztán jöttek-mentek a csajok…” Csak hogy a híresebbeket említsük: Tóth Gabi, Kovácsovics Fruzsina, Nádai Anikó és Iszak Eszter.

A kolléga
A legtöbbször Liluval vezetett közösen műsort, dolgoztak együtt a VIVA tévénél, és szórakoztatták közösen az X-Faktor nézőit is.

Liluval (Fotó: Smagpictures)

A legromantikusabb cselekedete
„Írtam Fruzsinának egy dalt, jól begyakoroltam, majd elvittem egy úgynevezett szerelem­barlangba, ami egy romantikus kis hely Budán. Ott állt a gitár is, én leültem, és eljátszottam a szerzeményemet. Utólag belegondolva elképesztően béna volt, de akkor és ott jó ötletnek tűnt.”

A nagy ő, Csobot Adél
„Adélnál éreztem meg először, hogy ez más lesz, hogy ő az igazi. Szerencsés vagyok, mert nem mindenki találja meg az igaz szerelmet. Adéllal egy hullámhosszon vagyunk, nagyon szeretjük egymást. Egyforma a humorunk, az értékrendünk is.”

Csobot Adéllal két gyereket nevlenk (Fotó: Smagpictures)

Apró kedvességek
„Jobban szeretem mindennapos apróságokkal éreztetni a párommal, hogy fontos nekem. Például ha elmegyek a közértbe, gondolok Adélra. Tudom, melyik csokit szereti, melyik gyümölcsöt kívánja. Viszek neki valamit, és ettől mindig boldog. Még egy sütőtöknek is úgy örül, mint egy csokor virágnak.”

Szerinte ezt szeretik benne a nők

„A nőknek fontos a szórakozás, ezért mindig sokra értékelték a humoromat. Szeretik a határozottságot, a biztonságot is. Kell, hogy fel tudjanak nézni a férfira, hogy az valamiben jó legyen, és egzisztenciálisan is biztonságot nyújtson. A másik, hogy a nők szeretik a rosszfiúkat. Én pont annyira vagyok aranyos, amennyire kell, de sok hülye dolgom is van. Mindig történik valami furcsa és megmagyarázhatatlan, és csomó rigolyám van. Ezek a negatív dolgok hosszabb távon pozitívak lehetnek, mert a nők nem szeretnek unatkozni.”

Kiemelt kép: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!