Szomorú hír rázta meg a világot: Brigitte Bardot, a francia filmvászon örök szépsége és forradalmára, 91 éves korában elhunyt – tudatta az általa alapított Brigitte Bardot Alapítvány vasárnapi közleményében.
Megváltoztatta a filmművészetet
Az isteni B.B., 1956-ban robbant be a köztudatba későbbi férje, Roger Vadim rendező filmjeiben, melyben megalkotta a lázadó, szexi nő archetípusát – és ezzel korszakot formált. Pályafutása során több mint 50 filmben játszott a legnevesebb európai rendezőkkel – Vadimtól Jean-Luc Godardon át Louis Malle-ig. Merész szerepei miatt a bűn mentesítőjeként tekintettek rá. Bár fő jellegzetessége maga volt az ellenállhatatlan női báj, természetes tehetsége és karizmatikus jelenléte tették felejthetetlenné.
Az 1960-as évek végére ő lett Franciaország legjobban fizetett színésznője – egyszerre volt rendezett világítótornya a hollywoodi álomnak és európai független művészeti mozgalmak ikonikus alakja.
Utolsó szerep: az állatok védelme
De abban is úttörő volt, hogy nem szeretett volna a filmvásznon megöregedni, ezért 39 évesen váratlanul visszavonult a nyilvánosságtól. 1973-ban abbahagyta a filmezést, és a kicsapongó életmóddal is felhagyott. Fiával próbált szeretetteljes kapcsolatot kiépíteni, de kudarcot vallott. Igazi párjával, Bernard d’Ormale-lal, akivel máig együtt élt, ezután hozta össze a sors. 1992-ben házasodtak össze. Azóta teljes odaadással az általa alapított Brigitte Bardot Állatvédelmi Alapítvány munkájának élt – szenvedélyes aktivistaként mentette az állatokat. Egészen a haláláig végzett támogatást, adománygyűjtést és kampányokat, azon dolgozva, hogy hangot adjon a néma és kiszolgáltatott élőlényeknek.
Bár lelkét az állatoknak szentelte, Brigitte szókimondó volta nem maradt következmények nélkül. Több alkalommal került bíróság elé. Ugyanakkor maga Bardot is ezt vallotta: nem fél megszólalni, akkor sem, ha az botrányhoz vezet. Az utolsó hírek szerint, 2025 őszén rohamosan romlott az állapota és több hetet kórházban kezelték Toulonban. Az utolsó napoban már otthonában, nyugalomban pihent, majd örökre lehunyta a szemét. 91 éves volt.
Íme néhány ikonikus fotó a legendáról
Brigitte Bardot már csak fotókon keresztül idézhető fel.Egyszerre volt bársonyhangú modell, lázadó színésznő, magával ragadó énekesnő és szenvedélyes állatvédő.



Kiemelt kép és fotók: Getty Images




