Címlapsztori

Várkonyi Andrea a lányáról: „Nóri a ranglétra aljáról kezdi a filmezést”

Bochkor Nóra idén érettségizik, de már nyáron segédkezett egy nemzetközi produkcióban, hogy minél közelebb kerüljön a filmezés világához. Édesanyja pedig büszkén nézi a gyerekkorában inkább visszahúzódónak tűnő kislány szárnypróbálgatásait, legutóbb egy mozifilmben.

Néhány napja a teljes magyar bulvársajtót bejárta az a fotó, amin Várkonyi Andrea és lánya együtt jelent meg a Legénybúcsú című mozifilm premierjén. Anyát és lányát hiába ismeri az egész ország, tudatosan törekedtek arra, hogy a reflektorfény sokkal inkább a film alkotóira kerüljön, mint rájuk, ezért a vörös szőnyegre sem léptek fel. Pedig minden okuk megvolt az ünneplésre, hiszen Bochkor Nóra először tűnt fel a filmvásznon. Igaz, mindössze néhány képkocka erejéig, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy sokakban megfogalmazódjon a kérdés: színésznő szeretne lenni? A Story magazinnak Várkonyi Andrea mesélt lánya jövőbeni terveiről.

„Ha ez az álma, támogatom”

Kétféle sztárszülő létezik: aki tiltja a gyerekét művészi léttől, mert félti a kudarctól, és aki saját tapasztalatait megosztva támogatja. Először arra voltunk kíváncsiak, hogy az egykori híradós mit gondol minderről. „Számomra nem a művészi lét a lényeg, hanem az, hogy a ­lányom olyan dolgokkal foglalkozzon, amikben ki tud teljesedni. Ha az az álma, hogy filmezéssel foglalkozzon, akár a kamera előtt, akár mögött, én támogatom ebben – mondja Andi, aki azt is elárulta, nem a Legénybúcsú volt az első mozi, amihez lánya közel került. – Nóri már most komoly lépéseket tesz a céljaiért: vakációzás nélkül az egész nyarat végigdolgozta egy nemzetközi produkcióban asszisztensként, a ranglétra legaljáról kezdve. Tudja, végig kell járni az utat, hogy igazán megtanulhassa a szakmát. Volt már több kisebb-nagyobb munkája a kamera előtt és mögött is. Ez az, ami igazán érdekli őt” – teszi hozzá a TV2 egykori arca.

Gyerekként nem volt szereplős

A hazai sztárvilágban több olyan szülő is akad, akinek a gyereke szinte a születése óta szerepel a social mediában. Nóri viszont kis korában egyáltalán nem vágyott a reflektorfénybe. „Nem volt benne semmilyen hajlam a szereplésre, sőt inkább kerülte. De két médiás szülő mellett nőtt fel, természetes volt neki, hogy kamerák, mikrofonok veszik körül. Megszokta, és nem jön zavarba tőle. Ettől függetlenül sosem akart öncélúan szerepelni, lehet, hogy azért, mert azt látta, hogy a szereplés nekünk is a munkánk, ebből élünk, és nem magamutogatásból tesszük. Így most aztán ő is tulajdonképpen dolgozik, amikor szerepel, és nagyon elszánt, hogy a filmezést megtanulja” – meséli Andi.
Akik nyomon követik a Retro Rádiót reggelenként, biztos észrevették, hogy olykor-olykor Nóri is ott ül édesapja, Bochkor Gábor mellett, sőt sokszor szóba is elegyedik egy-egy betelefonálóval, akik mindig nagy szeretettel köszöntik őt. A Legénybúcsú című filmben már láthatják is. És hogy mit érzett az édesanyja a premieren, amikor megpillantotta a vásznon? „Nagyon büszke vagyok rá, mert dolgozik, és küzd azért, amit igazán szeretne. De nemcsak emiatt, hanem azért, amilyen csodás fiatal nő lett belőle kívül-belül.”

Előttem az utódom

Várkonyi Andrea azt is elárulta, hogy Nóri nem csak a filmezésben tehetséges: rajzol, fest, dobol, és elképesztően kreatív. „Valószínűleg ez az ő útja. Az érettségi után a filmes tanulmányok felé indul, és bár felmerült a Színművészetire való jelentkezés, egyelőre a gyakorlatban szeretné elsajátítani a szakma minden csínját-bínját” – meséli Mészáros Lőrinc felesége, aki egy ideje már visszavonult a média világától, és üzletasszonyként tevékenykedik.

Kiemelt kép: fotocentral.hu

Megjelent a Story ünnepi dupla száma!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!