Amikor húsz évvel ezelőtt dr. Katona Szandra a férjével, Tamással Magyarpolányba költözött, lenyűgözte őket, hogy a kis sváb falu mennyi kedves szokással készül advent idején a helyieknek.
Sváb dalok a nappaliban
Szandra maga is hamar bekapcsolódott néhány szervezési feladatba, az egyik kedvence a betlehemezés. „Emlékszem, az első itt töltött karácsonyunkkor nem igazán értettük, miért tódul be annyi gyerek a lakásunkba, és néhány sváb dal eléneklése után mit kellene nekik adnom. Ez a betlehemezés, amit mindennél jobban várok azóta is. És persze már tudom, hogy pénzt kell dugjak a kis Jézuska takarója alá vagy a kis kosárba − meséli lelkesen Szandra. – Nagyon jó érzés volt, hogy amikor a fiam is annyi idős lett, be tudott kapcsolódni ebbe a három napon át tartó kedves helyi szokásba. Sajnos kevesebb szabadidőm van mostanában, a Kincsvadászok miatt sok olyan tevékenység, amit előtte szívvel-lélekkel csináltam, ma háttérbe szorul. De amikor csak tehetem, ott vagyok minden falut érintő eseményen, és boldogan segítek.”
Összetartó család
Szandra sosem viszi túlzásba az adventi időszakban a készülődést. Egyrészt ilyenkor is egymást érik az aukciók, másrészt nem is szereti idejekorán elkezdeni. Idén sem vágyik annál többre, mint ami szerencsére az eddigi éveiben mindig megadatott neki: azokkal legyen, akiket mindenkinél jobban szeret. „Őszintén bevallom, sosem értettem azokat a családokat, akik külön töltik a szüleiktől, a nagyszüleiktől a szentestét, vagy csak másnap kezdenek el egymáshoz utazni. Mi összetartó család vagyunk, és épp azt imádjuk, hogy mind együtt lehetünk, hogy minden évben kikísérletezünk egy újabb halas ételt, és hagyományosan elkészítjük a karácsonyi kacsát is. Aztán 25–26-án már semmit nem kell csinálni, csak pizsamában lustálkodni, és nézni a béna karácsonyi filmeket. Ilyenkor szoktuk megkezdeni a nagyiféle töltött káposztát. Igaz, nem túl népes a családunk, mindössze heten tudjuk körbeülni a fát. Mert ahogy nekem, úgy a szüleimnek sem volt testvére. A férjem szülei pedig már sajnos nem élnek. Amiben viszont szerencsések vagyunk, hogy a házunk elég tágas ahhoz, hogy mind együtt lehessünk, ráadásul akár napokon át. Tapolcáról jön az egyik nagymamám, Ajkáról az édesanyám és a 92 éves nagymamám. Ha valamiért, éppen miattuk ragaszkodunk a hagyományainkhoz. Hiába tervezgetjük Tomival évek óta, hogy elutazunk, és kipróbáljuk, milyen egy másik országban karácsonyozni, képtelenek vagyunk megszakítani, amit mind annyira szeretünk.”
Az utolsó titkos akció
Ma már 14 éves fiukkal, Marcival közösen díszítik a fát. Két évvel ezelőtt volt az utolsó titkos akció, amit még sikerült lebukás nélkül végrehajtania a lelkes szülőknek. Szandra és Tomi ugyanis imádták gyártani a meséket, és minél tovább őrizni az illúziót. Mert bár Marci a fenyőfát mindig az édesapjával közösen faragta be a talpba, azt, hogy mi történik a nappaliban december 24-én, csak alig két éve tudja. „Büszkék is vagyunk rá, hogy ezt ilyen sokáig sikerrel tettük. De ahogy nőtt, azért egyre nehezebb volt. Imádtuk fenntartani az illúziót. Aztán Marci egyszer nem szólt, csak kitette a telefonját titokban, hogy felvegye, mi is történik a nappaliban, ki öltözteti fel a karácsonyfát. Mire észrevettük a készüléket, már mindennel készen voltunk. Csak azért nem buktunk le, mert a férjem egész éjszaka vágta a felvételt. De a következő évtől már együtt díszítettünk. Azt azonban, hogy mi történt azon a felvételen, épp a napokban meséltem el – meséli jókedvűen. – Jót nevetett, hogy nekünk órákba telt megvágni, de azon még jobban mulatott, hogy a Covid alatt a Mikulás helyett az apja csengetett, aztán azért nem bújt elő a takaró alól, mert kabátban feküdt, épp csak annyi ideje volt beugrani.”
Kiemelt kép: Archív
