Götz Anna és Bajor Lili, az Acélmagnóliák című előadás két szereplője volt a Háttér Story podcast idei utolsó adásának vendégei. Természetesen a karácsonyról is szól esett, illetve arról, hogy az ünnepekkor hogyan emlékeznek elveszített szeretteikre: Böröndi Tamásra illetve Bajor Imrére.
Götz Anna: „Szomorú a válaszom kicsit”
Götz Anna öt évvel ezelőtt nem sokkal karácsony előtt veszítette el a férjét.
„Megint szomorú a válaszom kicsit, mert én november végén veszítettem el Tamást, és december 15-én volt a temetés – meséli Götz Anna. – Tehát nekem ez mindig nehéz. Most már azért másfajta emlék, mint az első évekbe. Ötödik éve van ez, de folyamatosan érzem az ő jelenlétét. Az hagyján, hogy én, de a társulat is, azok, akik régről ismerik Tamást, és együtt játszottak vele.
Nagyon sok olyan helyzet van, amikor mondják, hogy most biztos, hogy itt van a Tamás köztünk, vagy ezt most biztos ő intézte. Ez egy borzasztó jó érzés”
– mondja Anna. „Visszatérve a kérdésedre, nálunk egy nagyon nagy család van, és nagyon nagy szeretetteljes összetartás működik a családban. Bár egyre nagyobb a família, mert most már ha összejön a nagyon nagy család, akkor 35-40-en vagyunk. Az már szinte kivitelezhetetlen egy lakásban. De nekem a legnagyobb feltöltődés a két kicsi lányunokám, akik az egyik kilenc hónapos, a másik meg két és fél éves lesz. Úgyhogy minden örömöm és minden feltöltődésem ők most”
Bajor Lili: „24-én apánál voltunk”
„A karácsony nálunk is nagy családi esemény mindig. Én valahogy annyira nem vagyok karácsonypárti. Magát az ünnepet várom, meg várom, hogy otthon legyek, de valahogy én ennek nagyon keresem a természetességét, hogy egyébként ez egy ugyanolyan nap, mint máskor, csak van rajta egy ilyen plusz réteg, hogy ünneplőbe öltöztetjük.
Közben én pont azokat a részeket szeretem, amikor maradékot eszünk, kikéri a bejgli végét, társasozunk, és akkor megy hogy: ‘te csaltál’, ‘de én már 30 éves vagyok, szóval nem csaltam’, ‘de igen’.
Szóval, hogy nekem ez az élvezet benne. Nekem annyi negatív gondolatom van csak erről, hogy mi mindig 24-én apánál voltunk, és akkor 25-26-án voltunk anyáéknál. Ez azért eszembe szokott jutni… De nekem is már nagyobbak a tesóim, szóval, hogy így tudunk ilyen nagyon erős közösség lenni. De igen, én ennek az együttlét részét kedvelem, és nem magát az ünnepet, azt hiszem.”
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu
