Medveczky Ilona élete első fáját másfél éves korától őrzi az emlékezete. Nem otthon, a keresztszüleinél csodálta. „Nagy szemekkel bámultam, tudom, mert fotó van róla. Keresztmamám rakott fel egy székre, hogy jobban lássam.” Serdülő lány volt, amikor jött az a bizonyos fiú a házból. Az első szerelem. „A villamosmegállótól a házunkig kergetett. Soha nem ért utol, pedig súlyos iskolatáskát cipeltem a hátamon. Karácsonykor, amikor már javában bimbózott a szerelmünk, elmentünk az akkori Tolbuhin, ma Vámház körúti nagycsarnokba, ahol halomban feküdtek a fák. Szegény szerelmem! Vagy százat átrakattam vele, mire rámutattam arra, amelyik megtetszett. Neki addigra tönkrement a kesztyűje a tűlevelektől. Engem viszont csak az érdekelt, hogy szép legyen a fa. Magas, plafonig érő.”
Dísz, szaloncukor, aprócska gyertyák vagy égők nem kerültek rá. Ezt nem engedhette meg magának a család.
„Három csomag háztartási vattát vetettem anyuval. Egész nap azzal foglalatoskodtam, de estére már úgy nézett ki a fa, mintha havas lett volna. Akkor határoztam el: ha nagy leszek, olyan karácsonyfám lesz, mint senki másnak.”
Mindig más városban
Tizennyolc éves korától azonban már vitte az élet. Kilépett a világ kapuján. Sorra kapta a külföldi szerződéseket. Bejárta Kelet- és Nyugat-Európát, évekig táncolt Amerikában. Hollywoodban filmszereppel is megkínálták, de az MGM direktori kanapéján nem maradt ülve.
Olyat kértek tőle, amire egy csattanós pofonnal válaszolt. Maradt a revük pompázatos világa. Ott érezte elemében magát. „Mindig abban a városban ünnepeltem, ahol utolért a karácsony. Nem tudtam irányítani a fellépéseimet. Kötött a szerződés. De bárhol voltam is, mindenütt akklimatizálódtam.
Ha úgy alakultak a dolgok, hogy hazajöhettem az ünnepekre, akkor felpakoltam ajándékokkal. Volt, hogy huszonhét csomaggal érkeztem.
Még a szomszédokat is meglátogattam. Nem lett elkényeztetett úrinő a kőbányai kislányból. Megmaradtam annak, aki voltam, egyszerű léleknek.”
Repesett az örömtől
Medveczky Ilona Varsóban, Drezdában, Prágában, Kelet-Berlinben, akárcsak az olaszoknál, meghitt hónapokat töltött. „Mindenütt szívesen fogadtak, karácsonykor is. Megindító volt, hogy ott ülhettem az ünnepi vacsoraasztaluknál. Hiába biztosított szállodát a koncertiroda, a végén mindig egy családnál kötöttem ki. Hihetetlen kedvesség, szeretet fogadott mindenütt. Repestem az örömtől, a meghatottságtól.
New Yorkban, Los Angelesben és Las Vegasban egészen másfajta karácsonyokat éltem meg, mint Európában.
Párizs nem is lopta be magát a szívembe. Amerikában nyüzsögtek az emberek az utcán, de kedvesek voltak, őszintén mosolyogtak. Elegáns szállodákban laktam, négyszer négy méteres szobákban.”
Édesapja emlékére 1964-ben költözött abba a villába, ahol azóta is lakik, a Szabadság-hegyen. Az első karácsonyfát az édesapja emlékére állította. Aztán jött a többi, míg eljutott a kilencedikig. Tizedik nem lett. Életének kilenc kulcsemberét látja a kilenc fában. „Óvodák és gyerek otthonok kapják majd meg őket úgy, ahogy vannak, feldíszítve, áramkörökkel ellátva.”
Medveczky Ilona vendégeket nem hív már. Lehúzta a redőnyt, mondja csöppet sem sajnálkozva. Öt emberrel van állandó kapcsolatban. A többieket leépítette, vagy maguktól morzsolódtak le. Fatalista, állítja magáról. Bármilyen terhet ró is rá az élet, azt feladatnak tekinti.
„Reggelente és este hálát adok, hogy még élek, és ki tudok kelni az ágyból. Ma már azt mondom: nekem minden nap karácsony.”
A lelkében nyugalom van
Számára az is fontos, hogy a kert jó állapotban legyen. „A múltkor alig bírtam felkelni, idegbecsípődésem van. Fájt a hátam, meggyötör a szúrás a derekamban. Panaszkodott az egyik szomszédom, hogy neki is mennyi kínja-baja van. Kértem őt, jöjjön át hozzám, nyavalyogjunk egymásnak, közben csináljunk valami hasznosat. Feljött tizenegykor, délután négyig meg sem álltunk. Tíz zsák falevelet takarítottunk össze. Tegnap még erősnek éreztem magam, mára kiment a gyógyszer hatása, és alig bírok mozdulni. De ki mondhatja el magáról, hogy mindent egyedül teremtett meg maga körül?! A lelkemben nyugalom van, ez a lényeg.”
Kiemelt kép és fotók: Schumy Csaba, Szabolcs László/fotocentral.hu; Archív
