Hiába kopaszodik, vonzerejéből semmit sem von le ritkuló haja. Sőt még az sem, hogy anyja nem éppen a legméltóságteljesebb arisztokrata. Ő maga azonban sármos, merész autóversenyző, a pápai egyetemen doktorált, ráadásul herceg, és elképesztő vagyon tulajdonosa, többek között Európa legnagyobb erdőbirtokosa. Ő a 42 éves II. Albert, Thurn und Taxis 12. hercege, akinek magyar kötődése is van: Széchenyi István egyenes ági leszármazottja.
A magyar kapcsolat
Édesanyja, Gloria von Schönburg-Glauchau hercegnő ugyanis Széchenyi lány, Széchenyi István ükunokája, édesanyja Sárvár-Felsővidéki Széchenyi Beatrix Mária grófnő volt. A magyarul ma is jól beszélő Glória 20 évesen, 1980-ban ment hozzá az akkor már 53 éves Thurn und Taxis herceghez. Ugye emlékeznek? A Romy Schneider-féle filmekből tudjuk, a mi Sisink nővére, Helén is egy Thurn und Taxis herceghez ment férjhez.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Óriási vagyona van
Glória nemcsak nagy korkülönbség miatt került címlapokra, hanem extrém frizurájával és öltözködésével na meg pár érdekes ötletével is. Például férje 55 születésnapi tortájára gyertyák helyett ágaskodó marcipán hímvesszőket tetetett. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, a németek rajongtak érte, pláne hogy egymás után szülte a gyerekeket: Mária Teréziát, Erzsébetet, majd Albertet.

A frivol életnek azonban véget vetett férje hosszú betegsége, aki 1990-ben, szívátültetés után hunyt el. Így lett hétéves fia II. Albert néven Thurn und Taxis 12. hercege, magánbankok, nagyvállalatok, sörfőzdék, kastélyok, köztük a világ egyik legnagyobb ma is lakott palotája, a regensburgi St. Emmeram-kastély tulajdonosa.
Albert ráadásul 1,75 milliárd dollár tulajdonosa. Középiskolai tanulmányait Rómában végezte, majd katonai szolgálata után közgazdaságtant és teológiát tanult Skóciában. 2022-ben doktorátust szerzett filozófiából az Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetemen.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A punk hercegnő üzletasszony lett
Persze nagykorúságáig a vagyont édesanyja kezelte, aki csodák csodájára punk hercegnőből üzletasszony lett. Számos kérője akadt, de soha nem ment férjhez. Helyette a családi vagyont gyarapította, és bigott katolikus lett. Főleg a keresztény értékek védelmezőjeként, az abortusz és a gumi óvszer ellenzőjeként hívta fel magára a figyelmet. A németek mindezek ellenére imádják. Az általa szervezett népünnepélyekre tízezrek mennek el, talkshow-k, címlapok állandó szereplője, az egyik legnépszerűbb személyiség Némethonban. Egyik lánya már házas, és két gyereke született, Londonban telepedett le. A másik párkapcsolatban él, Róma, London és New York közt ingázik, művészettörténeti könyveket ír, árveréseket vezet.

Az autóversenyzés a szerelme
Albert herceg azonban még egyedülálló. Pedig a lányok mindent megtesznek azért, hogy Európa legjobb partijának számító fiatalembert megkaparintsák.

Volt, aki odáig ment, hogy azt állította, gyerekének a herceg az apja. Más nő bejelentette, hogy a herceg eljegyezte. Páran azt állították, hogy a 32 éves herceg azért nem nősült még meg, mert homoszexuális. Ennek ellentmond, hogy Albert csoda szép nőknek csapta eddig a szelet, na és hogy autóversenyző. Valójában a kocsik, a versenyzés az ő nagy szerelme. Egy interjúban azt mondta, még pár évig versenyezni szeretne, addig nem nősül meg, habár tisztában van vele, hogy a történelmi családnak és az óriási vagyonnak tartozik annyival, hogy fiúörököst produkáljon.
Kiemelt kép: Getty Images




