Címlapsztori

Szandi Szinetár Dóra kijelentéséről: „No comment”

Szinetár Dóra igen érzékletesen kifejtette, mi volt a különbség közte és Szandi között akkor, amikor mindketten tinisztárok voltak. A story.hu megkereste az énekesnőt: mit gondol kolléganője kijelentéséről.

A ma is népszerű két művésznő, Szinetár Dóra és Szandi voltak a nyolcvanas-kilencvenes évek két legnépszerűbb tinisztárja. Ők ketten mindössze pár év különbséggel robbantak be a köztudatba: míg az ikonikus svájcisapkás Szandi az Álmodozás című slágerrel meg a Tinédzser l’amour című dallal, addig kicsit később Szinetár Dóra a Buli után takarítás nevű számmal lett híres. „A legviccesebb az volt az egészben, hogy én is szandis voltam – mondta korábban a Meglepetésnek Szinetár Dóra. – Amikor az első kazettája megjelent, a barátnőimmel milliószor meghallgattuk, és kívülről fújtuk a dalokat.”

Dóra poszterei borították a tinik szobájénak falát (Fotó: Archív)

Rivalizáltak egymással?

A két gyereksztár már azelőtt találkozott egymással, mielőtt igazán híresek lettek. „12 évesen statisztaként szerepeltem A nyomorultak című musical színpadi változatában, amiben Dóra Kis Co­sette-et alakította. Személyes kapcsolat akkor még nem alakult ki köztünk, de már tudtunk egymásról” – így Szandi, akit később nem ért váratlanul Dóra megjelenése a poppiacon.

A sikerrel együtt természetesen kialakultak a rajongótáborok is, a szandisok és a dórisok. Sok újságcikk azt a képet festette róluk, hogy egymás konkurenciái, és emiatt nem ápolnak túl jó viszonyt. „Hírlapi kacsa volt, hogy rivalizálunk egymással. Mindig elismertük egymás sikerét, és azon túl még szimpatizáltunk is egymással” – mondták egyetlenegy közös interjújukban a Meglepetésben.

Szandi Brazíliában 1996-ban (Fotó: Archív)

Butácska kamasz feeling…

Szinetár Dóra nemrégiben a Bóta Café vendége volt, ott emlékezett vissza a kezdetekre. Elmondta, hogy a kilencvenes évek elején egyértelmű piaci rés tátongott a fiataloknak szóló zenében. „Akkoriban ugye, ezt el is mondom az önálló estemen, Szandi már egy éve nagyon sikeres gyereksztár volt, és ő, ahogy a mai napig, egy elképesztően energikus kislány volt.

Ezt a bulizós, jópofa – a szónak, hogy mondjam, nem a rossz értelmében –, de ezt a kissé butácska, ’csak vagyok, és jól érzem magam’ kamasz feelinget képviselte, amit nagyon sokan szerettek”

– emlékezett vissza Szinetár Dóra a beszélgetésben, amelyet a Sassy szemlézett.

Boldogtalan tinisztár

Szerinte azonban létezett egy másik, addig meg nem szólított réteg is. „De hát a világon mindig mindenhol vannak olyan kiskamaszok meg nagykamaszok, akik koravének, akik gondolkodni akarnak, akiknek fáj, akik szomorúak, akik szerelmesek, akik máshogy élik meg ezt a kort. És nekik nem volt gyereksztárjuk. Én lettem a fő gyereksztárjuk” – így Dóra.

Őt egyébként a tinisztárszerep nem tette boldoggá, mert a popzene világa távol állt tőle. „Én nem voltam felhőtlenül boldog, hogy ezt csinálni kellett… Azért nem, mert én meg Queent hallgattam, meg Mozartot, tehát én egészen másban voltam annyi idősen. Otthon Mozart szólt, Bizet Carmenje, meg maximum a Queen, amit anyukám nagyon szeretett, és még egy Pink Floyd-lemez is volt, azt hiszem. Azonkívül a Budapest Ragtime Band. Ezek a lemezek voltak otthon. Operába jártunk, meg prózai színházba.”

Ez a kettősség megnehezítette számára az előadói munkát. „És akkor ehhez képest jött ez a popzene, ami nem volt az enyém. Nagyon nehéz úgy élvezettel előadni valamit, hogy te nem azt hallgatnád.”

Dóra édesanyjával, Hámori Ildikó színművésszel (Fotó: Archív)

No comment, mondta Szandi

Természetesen megkerestük Szandit is, hogy mi a vélemény Dóra által elmondottakról, és hogy ő is úgy érezte-e, akkori dalaik két különböző kamasz rétegnek szóltak. „Én ezt nem szeretném kommentálni, de minden pályatársamnak sok sikert kívánok” – zárta rövidre az énekesnő.

Kiemelt képek: Olajos Piroska/fotocentral.hu; RTL

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!