Napi friss

Elege lett az öregedésből – Eutanáziára készül Alain Delon

Fiát, Anthonyt kérte meg, hogy kísérje végig a kegyes halálhoz vezető úton, ő azonban ezt visszautasította.

A múlt század legünnepeltebb európai színésze, Alain Delon eutanáziára készül. A színész 1978 óta Svájcban él, több mint húsz éve pedig az állampolgárságot is megkapta, az országban pedig legális a kegyes halál. Delon korábban többször felszólalt az eutanázia mellett, úgy véli, bizonyos korban mindenkinek jogában áll békésen távozni a földi létből anélkül, hogy számos kellemetlen eseményen kelljen keresztülmennie: kórházi lét, injekciók és a többi. „Az eutanázia logikus és természetes dolog – érvelt korábban. A 86 éves színész 2017-ben vonult vissza, de már előtte is egy sor betegségen átesett. Évekkel ezelőtt érrendszeri megbetegedésben szenvedett, 2017-ben átesett egy ötórás szívműtéten. 2019-ben aztán stroke-ot kapott, amiből nagyon nehezen és lassan épült csak fel. Az utóbbi időben adott interjúiból jól látszik, belefáradt az időskorral járó betegségekbe. – Az öregedés borzasztó! Elveszted az arcod, a látásod… Felkelsz, és a francba is, fáj a bokád” – nyilatkozta magából kikelve.

Idősebbik fiát, Anthonyt kérte meg, hogy ha úgy dönt, segítsen neki meghalni, kísérje végig az eutanáziához vezető úton. Apja kéréséről már a színész fia beszélt, aki azt is elárulta, azért rá esett a színész választása, mert Anthony ugyanezt a procedúrát egyszer már végigcsinálta: édesanyjának, Alain Delon korábbi feleségének segített. Az asszony hasnyálmirigyrákban szenvedett, de nem akarta megvárni, míg a kór végez vele. Végül azonban természetes módon 2021 januárjában elhunyt. Anthonynak egyébként korántsem volt könnyű lelkileg édesanyját a kegyes halálhoz segítenie – még akkor sem, ha végül nem került sor az eutanáziára. Épp ezért most apja kérését visszautasította, mondván, nem szeretne édesapja „hóhéra” lenni, így a nem túl kellemes szerepet féltestvérére, Anouchka Delonra testálta.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!