Szinte csak csettinteniük kell Győzike lányainak, és már ott is terem a segítség. Gáspár Evelin és Gáspár Virág között erős a testvéri összefogás, nincs olyan, hogy ne sietnének egyből egymás segítségére.
„A mi kapcsolatunk olyan, mintha én az anyukája lennék. Amikor én voltam 19-20, ő meg 12-13, akkor anyának hívott. Nagyon szeretem őt, mindenben támogatom, amiben tudom. Van nálunk olyan, hogy tesótaxi, tesómenza, tesógardrób meg tesó-ATM. Amikor ezek a jelszavak elhangoznak, akkor a tesónak valamit kell adni”
– mesélte Gáspár Evelin Hajdú Péter műsorában, amit a Blikk szemlézett.

„Túl ’magamista’ vagyok a gyerekhez”
Evelin számára így az anyaszerep nem teljesen ismeretlen, mégsem gondolkodik abban, hogy saját gyermeket vállaljon.
„Nem gondolkodom, mert ahhoz én túl egoista meg ’magamista’ vagyok, hogy azt a testet, amibe én ennyi energiát meg pénzt, munkát fektettem, feláldozzam”
– jelentette ki Győzike lánya, hozzátéve, hogy túlságosan sokat dolgozott azért, hogy végre olyan legyen az alakja, amilyet elképzelt, és elfogadja.
Evelin 31 éves korára érkezett meg oda, hogy a rengeteg munkát, amit a testébe fektetett, végre látja is a tükörben. Tinédzserkora óta folyamatosan fogyókúrázott, és egészen a Sztárboxig nem volt magával elégedett. Ám a műsornak köszönhetően igazi sportemberré vált, folyamatosan edz, nem iszik alkoholt, és bulizni sem jár már. A felkészülése alatt pedig 15 kilótól szabadult meg, így végre az az Evelin néz rá a tükörből, akit elképzelt.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu




