Megszokhattuk már, hogy Liptai Claudia a Sztárban sztár All Stars című műsorban szinte minden alkalommal elárul magról valamit. Nemrégiben például azt, hogy Dér Heni a férje miatt nem lépheti át az otthonuk küszöbjét.
Újabb vallomás
Most pedig azt, hogy szépészeti beavatkozáson esett át. Freddie produkciója után mondta, hogy feltöltötte az arcát.
Ahogy most te kinézel, úgy néztem én is ki, amikor feltöltöttem az arcomat
– mondta Claudia, majd azt is, hogy nem volt elégedett az eredménnyel, mert olyannak látta magát, mint az Alvin és mókusok, amúgy bájos szereplői. Claudia, aki amúgy soha nem áll smink nélkül kamera elé, anélkül legfeljebb csak a közösségi oldalán látható, egy sminkeléssel kapcsolatos interjúban már beszélt az arcáról.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Ami a szerencsétlensége, az a szerencséje is az arcomnak, ez a kerek forma, mert emiatt kevésbé ráncosodom, és talán sokféleképpen sminkelhető” – mondta Claudia, aki azt is elárulta, hogy egyszer plasztikai sebész kése alá is feküdt, a melleit nagyobbíttatta meg.
Nagyon nem szerettem a testemet, nem szerettem azt a részét, boldogabb és magabiztosabb lettem utána… A sebész azt mondta, ügyeljek rá, hogy ne szúrjanak szíven, mert az árthat az implantátumnak
– mondta erről a színésznő a tőle megszokott élccel a Sláger FM Édeskettes című műsorában.
Claudia mindig is önkritikus volt a külsejével kapcsolatban. „Ha magamra erőltetnék olyasmit, ami divat ugyan, de nekem nem áll jól, és nem érzem benne jól magam, akkor hiába viselem menő márka ruhadarabjait, nem leszek tőle szebb. 20-25 évesen ezt csináltam, pokolian öltöztem. Magamra húztam mindent, ami divatos volt, függetlenül attól, hogy jól állt, vagy nem. Fontos, hogy rugalmasak legyünk, és képesek alkalmazkodni a változásunkhoz” – nyilatkozta néhány éve a Storynak.
Kiemelt kép: TV2




