Már 18 esztendeje, 2007 szeptembere óta nincs köztünk az olasz legenda, Luciano Pavarotti. Néhány hét híján 72 évesen halt meg hasnyálmirigyrákban. A világhírű tenor impresszív megjelenése éppolyan erőteljes hatást keltett, mint csodálatos hangja. Az örök életörömtől sugárzó, 150 kilós embert nem lehetett nem észrevenni. Nem volt hétköznapi karakter, az egyszer biztos! A manhattani Metropolitan Operában, vagyis a Met-ben, ahol gyakran fellépett, máig emlegetik, miként rejtett el magának Pavarotti a takarásban komplett dugikészleteket a kedvenc tésztaételéből, csak hogy előadás közben is lopva falatozhasson. Egyszerűen csillapíthatatlan étvágya volt, és olykor két ária között a színfalak mögött még nassolt egy kicsit…
Feladták az utolsó kenetet
Az élet örök élvezete iránti vágyat egy gyerekkori trauma is táplálta: Luciano Pavarotti 12 évesen olyan súlyos vérmérgezést kapott, hogy majdnem belehalt, már az utolsó kenetet is feladta neki a helyi pap. Az első Olaszországba érkezett penicillinszállítmány mentette meg az életét az utolsó pillanatban, és ez az élmény örökre megváltoztatta a hozzáállását mindenhez.
Végletes hedonizmusa miatt ugyanakkor volt egy sötét oldala is, hiszen nemcsak az ételek tekintetében volt kielégíthetetlen étvágya, hanem beszámolók szerint a nőket illetően is. Egykori ügynöke, Herbert Breslin könyvben is megírta – még a néhai sztár életében – Pavarotti kevésbé előnyös oldalát.

Például, hogy hogyan jöttek-mentek az életében nagy számban a „titkárnők”, és hogy a leendő második feleségét, a nála 35 évvel fiatalabb Nicoletta Mantovanit az énekes úgy jellemezte, mint „a kedvencét a háreméből”. Breslin szerint a sztárság meglehetősen eltorzította az énekes egykor szeretetreméltó természetét, és gyerekessé, követelőzővé, kicsapongóvá és sokszor gorombává tette.
Új férje pénzügyi vonalon mozog
Hogy Luciano Pavarotti özvegye, Nicoletta is így látta-e, az maradjon az ő titka, mindenesetre nyilvánosan inkább csak a szépre emlékezik. Az asszony most lesz 56 éves, és 2020-ban újra férjhez ment. Egy pénzügyi tanácsadó, Alberto Finarelli a párja, akivel egy vakrandin hozták össze az ismerősei. Bár újra rátalált a boldogság, egy gyógyíthatatlan betegség megkeseríti az életét: szklerózis multiplexszel küzd.
Egyelőre sikeresen kezelik a tüneteit – ahhoz képest nagyon jól van, hogy korábban azt jósolták neki, ötvenéves korára valószínűleg kerekesszékbe kényszerül majd. Miközben rég új életet kezdett, Nicoletta azt mondja, Pavarotti most is mindig itt van vele, a szelleme áthatja a mindennapjait, hiszen tőle tanulta a hamisítatlan életörömöt.

Partikat is szokott rendezni a tiszteletére, arról nem is beszélve, hogy közel húsz éve menedzseli a tenor modenai otthonában kialakított múzeumot, a Casa Museo Luciano Pavarottit. A házat annak idején az énekes építtette egy hatalmas birtokon, és nemcsak itt töltötte utolsó éveit, de mindig nyitva állt a kapuja a barátok, a tanítványok előtt.
Lányuk újságíró lett
Nicoletta amúgy egy véletlennek köszönheti, hogy egyáltalán találkoztak. Épp egy meghallgatásra igyekezett, de rossz ajtón nyitott be – ahol véletlenül a világhíres maestrót, Pavarottit találta. A csinos fiatal nők iránt ellenállhatatlan vonzalmat érző sztár persze beinvitálta az ifjú hölgyet…

Már megszületett közös lányuk, Alice, mire 2003-ban összeházasodtak. Egy szem gyerekük mára elmúlt 22 éves, és újságíró lett. Bolognában él, és egy ottani lapnál dolgozik, miután az egyetemen üzleti és nemzetközi kapcsolatok szakon tanult. Bár külseje az apja és az anyja tökéletes keveréke, a művészi pálya sosem vonzotta, mert nem szeret szerepelni.
Nagymamakorban van a többi lánya
Pavarottinak a 40 éven át tartó első házasságából, Adua Veronitól három lánya született: Giuliana, Cristina és Lorenza. Ketten közülük már a hatvanas éveik elején járnak, és a legfiatalabb is 58 éves. Ők is igyekeznek ápolni apjuk emlékét, a középső, Cristina például pár éve ott volt Los Angelesben, hogy segítsen felavatni Pavarotti csillagát a hollywoodi Hírességek sétányán.

Kiemelt kép és fotók: Getty Images




