Viharos, szenvedélyes kapcsolatairól, három házasságáról fantasztikus őszinteséggel írt a Szerelmeim, szerepeim és a szemtanúk című könyvében. „Nagyon nehezen heverem ki a kapcsolataimat, de ha elmúlt, pontot tettem a végére, és nem siránkoztam, csak csendesen belehaltam… Mindig engem választottak, de ösztönrendszerem csak ahhoz vonzott, aki figurálisan a szó szoros értelmében hasonlított rám. Én úgy hiszem, hogy akkor igazi egy pár, akkor van igazán találkozás, hogyha hasonlítanak egymásra külsőleg is – ezt írta a szerelemről Psota Irén, akit először tizenhat évesen talált el Ámor nyila. Seregi Lászlóba, az Operaház koreográfusába szeretett bele. – Beleszerettem, de akkor még nem voltam tudatában, hogy az első szerelmemet élem. Három évig voltunk együtt, és ő lett a mérce az ’érintésre’. Istenien zongorázott, festett, táncolt. A humora, az intelligenciája – és különben is polihisztor volt! Akkor váltunk el, amikor én a Színművészetire, Laci a Képzőművészeti Főiskolára jelentkezett.”
„Az első férjem, aki muzeológus volt, egy igen furcsa szituációból kerekedett. Egyik kollégám megsértette egy rossz megjegyzéssel, és elhatároztam, hogy én ma este azt mondom ennek a fiúnak, hogy ha elvesz feleségül, én hozzámegyek. És másnap elvett feleségül.” Egy hónapja voltak együtt, amikor a színésznő megismerte élete legnagyobb szerelmét. Férjével épp be akarták rendezni otthonukat, ezért egy ismerős hölgy lakásába mentek fel szőnyeget nézni. „És ott találkoztam egy férfival. Azt gondoltam magamban, hogy nekem ezzel a férfival kell továbbmennem. Olyan erős volt ez az érzés, hogy attól a pillanattól, amikor megláttuk egymást, ő is, én is elindultunk egymás felé. Nem vagyok rabló típus, mindig nekem volt rá szükségem, hogy elvigyenek. De ott akkor nem érdekelt, hogy a férjem, akivel egy hónapja házasodtam, ott van mellettem, hogy az asszony nyilvánvalóan a fiú szeretője, csak egyet akartam: ezt a fiút… Az egymásra találásunk maga volt a csoda. Nem tudtam, hogy ilyen létezik… Az esküvőnkön Tolnay Klári és Darvas Iván voltak a tanúk, este felvirágozta, teleszórta a szobánkat virággal, olyan volt, mint egy csodálatos ravatal – királyi… Szerelmünk első percétől tudtam: ez olyan találkozás, amit az istenek nem engednek meg földi halandónak, és csak valamilyen ’halál’ lehet a vége. Az életem kettétört, amikor el kellett válnunk. Hogy miért? Hadd őrizzem meg ezt a titkot magamnak… Van egy temető, ahol a fejfákon mézeskalács figurák vannak, és csak a boldogság éveit írják rájuk. Kérem, hogy az én fejfámon ez legyen: Élt egy év és három hónapig – boldogságban.”
A Nemzet Színésze egyszer még férjhez ment, könyvében így ír erről a szerelemről. „A Fészek Klubban mutatták be azt az U. T. nevű újságírót, akiről tudtam, hogy szeretne megismerni. Másnap reggel már az ő lakásán együtt olvastuk a kritikát, amit rólam írt. Jól éreztem magam vele, együtt maradtunk… Nekem csak az ösztöneimre szabad hallgatnom. Elkövettem azt a hibát, hogy az eszemre hallgattam, amikor öt évvel később hozzámentem U. T.-hez, a harmadik férjemhez. Nem volt felhőtlen a kapcsolatunk. Nekem mindig voltak hempergős korszakaim, amik után le kellett ülnöm valaki mellé, ezúttal U. T. mellé. De nagy találkozás csak egy van – írta, majd könyvében még egy vallomást tesz: – Szeretek repülni. A partnereimet, a házasságaimat is akkor hagytam abba, amikor már nem tudtam repülni… Olyan vagyok, mint a Hold – ha nem világítja meg a Nap, meghal.”
Kiemelt kép: Sárközy Marianna
