Bár tudtuk, hogy súlyos beteg, mégis az egész országot sokkolta, amikor 2020. november 18-án az Omega együttes tudatta, hogy alapító tagjuk, Benkő László elhunyt. 77 éves volt. Akkoriban tombolt a világjárvány, nem lehetett koncerteket tartani. Ez megviselte, hiszen mindig mondta, addig él, amíg az Omega koncertezik. De annak örült, hogy több időt tölthet a családjával. A fiával, a lányával, az unokáival és feleségével, Zsuzsával, aki hat évtizeden át a legnagyobb támasza volt. A koncertek mellett a családja volt számára a legfontosabb. Ha két hétnél tovább volt távol tőlük, pokolian hiányoztak neki.
Ellenezték a szülők a frigyet
„1962-ben ismerkedtünk meg Lacival, ő 19, én 18 voltam – nyilatkozta a Storynak Benkő özvegye, Zsuzsa nem sokkal a Kossuth-díjas zenész halála után. – Titokban házasodtunk össze, mert mind a kettőnk családja ellenezte ezt a frigyet.
Laci szülei egy gazdagabb lányt szerettek volna a fiuknak, az én családom pedig egy biztosabb egzisztenciával rendelkező orvost, ügyvédet. Bárkit, csak ne zenészt.
Életünk első komoly akadálya volt, hogy szembeszálltunk a szüleinkkel, de akkor megfogadtuk, jöhet bármi nehézség az éltünkben, mi ketten együtt minden akadályt leküzdünk.”
Fotók Benkő Lászlóról és feleségéről, Zsuzsáról


„Imádkoztam, hogy meggyógyuljon”
Felesége azt mondta, közel hat évtized után is ugyanúgy szerették egymást, mint amikor megismerkedtek. Amikor kiderült a zenész betegsége, az asszony tudta, férjének az a legjobb, ha koncertezhet.
„Szó nélkül engedtem, soha egy percig nem tartottam vissza. Azt, hogy két fellépés között, a négy fal között mit élt meg Laci otthon, milyen pokoli fájdalmai voltak, senki nem tudta, csak mi, a családja. És azt se tudta senki, még Laci sem, hányszor sírtam miatta, kértem a Jóistent, segítse őt meg, engedje meggyógyulni, hogy zenélhessen, engedje vissza a színpadra.”
Sajnos nem így lett, a családja és az imádott közönsége is elveszítette.
Kiemelt kép és galéria: Birton Szabolcs, Toroczkay Csaba/fotocentral.hu,, Archív




