Napi friss

Gubík Ági rúdtáncol: „Szeretem a kihívásokat”

A Meztelen igazság szereplőinek nemcsak fizikai kihívást jelent, hogy rúdtáncolniuk kell a színpadon, hanem lelkit is. A színésznők állítják: szexibbé és magabiztosabbá váltak a próbák alatt.

Mielőtt augusztus elején besétált volna az edzőterembe, Gubík Ági csak a tévében látott hasonlót. Mégis úgy érezte, igent kell mondania Tallós Ritának, aki a Liliom Produkció égisze alatt színpadra álmodta Dave Simpson Meztelen igazság című zenés darabját, melyben a főszereplő hat nő gátlásaitól és ruháitól megszabadulva, szexi fehérneműben rúdtáncol. „Szeretem a kihívásokat – summázta Gubík Ági. – Az első alkalommal nevettünk magunkon és a másikon is, és azt gondoltam, ez sosem fog menni. Nehéz volt. Amikor végül az edzéseken sikerült egy-egy pózt elsajátítanom, annak a fotóját elküldtem a fiamnak – aki már huszonkét éves –, és mikor azt írta vissza, hogy ‚Ez menő, anya!’, az nagyon melengette a szívemet.”

„Önbizalmat adhatok a nőtársaimnak”

Gubík Ági arról is beszélt, hogyan éli meg, ha hiányosabb öltözetben kell a színpadon megjelennie. „Nem okoz gondot, főleg, ha ezzel erőt, önbizalmat adhatok a nőtársaimnak, hogy ne szégyelljék a testüket.”

Arra a kérdésre pedig, hogy magánemberként fogja-e kamatoztatni a megszerzett tudását, pikáns választ adott. „Akár… sose tudhatjuk, mit hoz a jövő!”

5 fotó

Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!