Nem ment minden zökkenőmentesen a tegnapi Megasztár élő show-jában. Ördög Nóra többször is bakizott, ami bár mindenkivel előfordul, tőle szokták meg legkevésbé a nézők. Hiszen az egyik legprofibb műsorvezetőre mindez nem igazán jellemző.
Alig ment le a fiúk és a lányok csapatprodukciója, amikor Nóra az első extra produkció felkonferálása közben leblokkolt. Nem jutott eszébe annak a nemzetközi szupersztárnak, Akcentnak a neve, aki a tavalyi Megasztár női döntősével, Tóth Abigéllal készített közös dalt. Elnézést is kért a nézőktől, amiért bele kellett néznie a kezében lévő súgókártyájába.
De jutott egy ennél is kínosabb tévesztés is a műsor legvégére. Néhány perccel a show befejező mondatai előtt, amikor már csak az lett volna Nóri feladata, hogy elmondja a csatorna népszerű applikációjának, a TV2 play.hu-nak a nevét, szokatlanul nagyot hibázott: a konkurenciát emlegetve, RTL-t mondott.
Szépréthy Roland azonnal műsorvezető társa segítségére sietett és egy jó poénnal megpróbálta a TV2 malmára terelni a tévesztést. „Úgy tudjuk, kell nekik a nézettség, ezért gondoltuk, felvisszük őket – mondta, majd felszakadt belőle azért némi káröröm is – Végre a Nóri is bakizott.”
„Töröld a lábadat belém”
Igen bakizott, és mindezt éppen Roland társaságában. Nóri meg is jegyezte „Roli, ez kellett a végére, hogy te így búcsúzzál. Töröld a lábadat belém.”
Hogy köze van-e a tegnap történteknek ahhoz, hogy Roland látványosan sokat megzavarja Nórit a koncentrálásban, hogy akkor is beszél, amikor már át kellene adnia műsorvezető társának a szót, nem tudhatjuk. De tény, hogy Roland az újonc, így mégiscsak Nóri felelőssége, hogy a hátán vigye a produkciót, ami extra teher is egyben. Nóra természetesen vérprofiként állja a sarat, és sosem panaszkodna azért, ha esetleg ő is úgy érzi, most nehezebb a dolga.
Sőt, kamerák előtt úgy tűnik, hogy Rolit, az időnként túlzásba vitt szereplése ellenére is megkedvelte. Össze is ölelkeztek az adás végén. Pedig nem volt éppen szép húzás, amikor Roland a műsor elején „sugar maminak” szólítva megpróbálta Nórát kibillenteni a szerepéből. Ha akkor nem is, a végre csak sikerült…
kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu




