Ma már Spanyolországban él Puskás Ferenc két felnőtt lányunokája. Keveset tudnak magyarul, de imádkozni magyarul szoktak, erre a nagyapjuk tanította meg őket. „Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem” – mondták Sváby András a Heti Naplójában az ATV-n, amelynek kamerája elkísérte őket az eladandó házba. De elénekelték a Száz forintnak ötven a fele című dalt is, ami Öcsi bácsi kedvenc nótája volt.
Imádott olvasni
No de ugorjunk vissza az időben. Puskás Öcsi az Aranycsapat kapitánya, olimpiaibajnok labdarúgó tizenhat évesen már a Kispest felnőtt csapatában játszott. Nem sokkal később megismerte élete párját, a csinos kispesti kézilabdázót, Hunyadvári Erzsébetet. Az esküvővel vártak, amíg a lány betöltötte a 18-at. 1950-ben a kispesti Nagyboldogasszony-templomban házasodtak össze, két évre rá megszületett egyetlen lányuk, Anikó. Abban a házban nevelték, amit most Öcsi két unokája elad.
Az ’56-os forradalom idején az Aranycsapat külföldön játszott, Öcsi nem jött haza, Bécsben várt a családjára. Erzsébet, vagy ahogyan később mindenki hívta, Bözsi néni 1956. december 1-jén éjszaka, gyalog menekülve jutott ki négyéves kislányával együtt Ausztriába. A család a spanyol fővárosba költözött, mert Öcsit a Real Madrid igazolta le. Itt nevelkedett Anikó is. A Puskás család a spanyol társasági élet középpontjában élt, ám idegenbe szakadva is ezer szállal kötődtek Magyarországhoz.
„Teherautónyi magyar nyelvű könyvet vettem, hozattam annak idején – mesélte később Bözsi néni. – Öcsi nagyon szeretett olvasni.”
Puskás – jól-rosszul – hat nyelven beszélt, de imádkozni kizárólag magyarul tudott. Vallásos ember lévén, a világ bármelyik templomát kereste is fel, anyanyelvén mondta el a Miatyánkot és az Üdvöz légyet. Unokáit is tanítgatta a magyarra. Ők kislányként az időközben hazaköltöző nagyszülők házában sokat vendégeskedtek, ma is érzik a karácsonyi diós és mákos bejgli ízét. Hiába imádtak ott lenni, úgy érzik, már nincs értelme fenntartani a házat, az eladás mellett döntöttek.
Sokat játszottak, festettek együtt
Puskás Anikó 1973-ban ment férjhez egy baszk mérnökhöz, akivel San Sebastianban éltek. Két lányuk van, az idősebbik, Réka révén három unokájuk – Maite, Ane és Sara – született. Anikó üzletasszonyként dolgozott, jól beszélt magyarul, és tinédzserkora óta hazajárt Budapestre.
A labdarúgás szeretetét a lánya, Réka örökölte csak, rúgta is a labdát, öt évig ugyanis kapus volt. Réka szerint a nevét is tudatosan adta neki az édesanyja, méghozzá azért, hogy ezzel is a magyarsághoz való tartozást fejezze ki. Ő pár éve az nlc.hu-nak elmesélte, hogy a három dédunoka is a focin nőtt fel, s tisztában vannak vele, ki a dédapjuk.
„Az egész lakásunk tele van nagypapa holmijával. A világon senkinek nincsenek olyan relikviái, tárgyai, mint nekünk. Csak jó élményeim voltak vele, csodás emlékek kötődnek hozzá. Olyan intim, belső élmények, amelyek csak a mieink. Ő maga volt a hihetetlen minőség. Rajongott a családjáért, amikor csak tudott, velünk volt. A lányom, Ane még ismerhette. Emlékszem, milyen sokat játszottak, festettek együtt. Imádta a dédunokáit.”
„A papa büszke lenne rám”
Másik lánya, Isabel most az ATV-nek is csupa jót mesélt Öcsiről. „Nem is igazán tudom elmondani, mennyire jó ember volt. Nagyon sokat tanultunk tőle, rengeteget utaztunk vele, nagyon szerencsések voltunk. A legjobb ember a földön. Mindig, mindenhova mentünk vele.”
A család ma is San Sebastianban él, gyakran meghívják őket sporteseményekre, ahol leginkább az egyik dédunoka, Ane Damborena képviseli a családot. Megszokta a rivaldafényt, mert modellként dolgozik. „Tulajdonképpen szinte minden kategóriában fotóztak már, legyen szó ékszerekről, ruhákról, menyasszonyi öltözékről és kifutó modellkedésről. Tudom, hogy a papa büszke lenne rám, ha most látna, és támogatna a döntésemben – mondta Ane, aki így emlékszik vissza dédapjára: –
Vicces ember volt, aki rengetegszer elvitt minket a játszótérre…
Ha kellett, megetetett minket, szeretettel és odaadással állt hozzánk. Mindenhol érzem a szeretetet iránta, Magyarország mellett Spanyolországban is, és szerintem ez nem véletlen: ő nemcsak egy focista volt, hanem nagyszerű ember is. Sohasem mutatkozom be úgy, hogy Puskás Ferenc unokája vagyok, de ha az emberek megtudják, mindig örömmel beszélnek róla. Hiányzik.”
