Hazai sztár

Polgár Tünde és Polgár Árpád: „Ez a 26. évünk, amit együtt taposunk”

A házaspár nemrég az 1920-as évekbe csöppent vissza, és eddigi közös életútjukat egy fotózással koronázták meg a Magyar Vasúttörténeti Parkban. Polgár Tünde ruhája külön erre az alkalomra készült.

Noha több mint negyed évszázada alkotnak egy párt, Polgár ­Tünde és Polgár Árpi csak 14 éve mondták ki egymásnak a boldogító igent. Tündének ugyanis nem volt fontos a papír. Árpi azonban a 40. születésnapján meglepte, és a párja által megálmodott „white party” végül esküvői banzájba csapott át. Az üzletember váratlan húzása miatt azonban a profi fotók elmaradtak a nagy napról… „Sokszor említettem itt-ott, hogy nekünk Árpival nincsenek esküvői fotóink. Két évvel ezelőtt felkeresett Klaudia (Kemsei Klaudia esküvői fotós – a szerk.), hogy pótoljuk a hiányosságot. Ekkor készültek a levendulamezős fotóink. Egy évvel később aztán felmerült az ötlet, hogy folytassuk, és kövessük le valahogyan a közös életünk útját is. Ebből születtek idén augusztus végén ezek a vasúttörténeti parkos képek – kezdi lapunknak Tünde. – Száz évet utaztunk vissza az időben. Szerintem ez volt a legklasszabb kor: az art deco, a szecesszió időszaka. Úgyhogy én ezt a fotózást imádtam!

A ruhám például külön erre az alkalomra készült. A vonat pedig egy tökéletes jelképe annak, hogy valakivel együtt utazol egy életen át.”

4 fotó

Humor és kommunikáció

Polgár Tündét házasságuk titkáról is kifaggattuk. „Vannak párok, akiket bedarálnak a hétköznapok, és csak elrohannak egymás mellett. A beszélgetés kimerül abban, hogy ’mi lesz a vacsora’, pedig a legfontosabb dolog a kommunikáció. Mi ­Árpival a mai napig megbeszélünk mindent egymással. Szeretjük, tiszteljük a másikat, és együtt, illetve egymáson is jókat tudunk nevetni.”

Nem is kérdés a számára, hogy Árpival már örökre együtt maradnak.

„Ez a 26. évünk, amit együtt taposunk. Egyértelmű, hogy mi párhuzamosan haladó sínpár vagyunk, és nem tervezünk se zökkenőt, se vágányzárat.”

Tündének és Árpinak egy fia született, Dániel

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Polgar Tunde (@polgar_tunde_official) által megosztott bejegyzés

Jön a ronda pulcsi

Polgár Tünde szerint manapság sokan elfelejtik, hogy ahhoz, hogy egy kapcsolat, egy házasság működjön, mindkét félnek munkát kell tennie bele. „Elengedhetetlen, hogy kibeszéljük a sérelmeinket, mert különben azok csak gyűlnek és gyűlnek, mint egy gennyes pattanás.

Sokan hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a másik érti, mi van bennünk, de ez egyáltalán nem biztos.

Legjobb példa a karácsony, kedves hölgyek! Javasolnám, hogy már időben kezdjetek el határozottan célozgatni arra, milyen ajándékot szeretnétek, mert ha nem így tesztek, jön a ronda kötött pulcsi” – nevet fel Tünde.

A nagy ő nem létezik

Tündét arról is megkérdeztük, szerinte hogyan lehet megbizonyosodni arról, hogy a nagy ő áll velünk szemben. „Ez az egész túl van misztikálva. Nincs olyan, hogy tökéletes, egy olyat talán nyolc emberből lehetne összegyúrni. Azt kell megtalálni, akivel jól érzed magad, aki mellett nyugodt vagy és boldog. Akivel közös az értékrendetek, a céljaitok. A kezdeti lángoló szerelem ugyanis elmúlik, és ha csak az tartott össze, akkor ahelyett, hogy elfogadnád, bántani fognak a hibái, amik szép lassan előtérbe kerülnek. Fontos a kémia, de inkább a belső értékrend alapján kell választani.”

Kiemelt kép és fotók: Kemsei Klaudia

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!