Paul McCartney egykori felesége, legkisebb gyerekének anyja, Heather Mills provokatív vallomással került ismét a reflektorfénybe. Elárulta, hogy egy időben kizárólag húsevő férfiakkal randevúzott, méghozzá kifejezetten azzal céllal, hogy vegánokká „térítse” át őket, majd rövid úton szakítson velük. Az egykori modell és vegán aktivista szerint ez egyfajta misszió volt részéről, amelyben a párkapcsolat eszközként szolgált az életmódváltás népszerűsítésére.
„Hozzászoktattam őket a hús, hal és tejtermék nélküli élethez, megmutattam nekik, hogy így is lehet változatosan étkezni és nagyon finomakat enni”
– mondta.
Miután sikerült meggyőznie az aktuális férfit a vegán étrend előnyeiről, kiadta az útját, és új megtérítendő alany után nézett.

„Talán mások szemében ez manipulatív dolog”
Hogy mennyire voltak sikeresek az akciók, nem tudni, mindenesetre Heather Mills azt mondja, ezek a kapcsolatai többnyire rövid életűek voltak. „Talán mások szemében ez manipulatív és csúnya dolog. De nekem az számított, hogy minél több ember váltson növényi táplálkozásra, és így védje a környezet és az állatokat” – magyarázta a módszert.
McCartney-val hét évig tartott a szerelem
Heather Mills, aki 1999-ben jött össze a Beatles egykori zenészével, és 2002-től 2006-ig volt Paul McCartney felesége, évtizedek óta elkötelezett híve a növényi alapú étrendnek. Saját vegán élelmiszer-vállalkozást is vezet, és rendszeresen kampányol az állatok jogaiért.
Az 57 éves Mills, aki egy baleset miatt fiatalon elveszítette az egyik lábát, mára felhagyott különös randevúzási stratégiájával: 2019 óta stabil párkapcsolatban él Mike Dickman producerrel, aki amúgy maga is vegán lett, minden bizonnyal az ő hatására. Mills hangsúlyozta, hogy mostanra megtalálta a tartós szerelmet, és többé nem érzi szükségét annak, hogy párkapcsolatait kampányeszközként használja.
Kiemelt kép: Getty Images




