Több, mint 10 év után megromlott Molnár Áron és Duda Éva kapcsolata, elváltak útjaik. A pár jó ideje nem él már együtt, és már a válást is kimondta a bíróság – írja a Blikk. Történt ez a színfalak mögött, annak ellenére, hogy a pár teljes mellszélességgel állt egymás mellett, s főként a szakmai kihívásokban voltak egymás legnagyobb támaszai.
10 év korkülönbség
Amikor Molnár Áron a Sztárbox első szériájában szerepelt, Duda Éva ott szurkolt érte a közönség soraiban. Hiába a jelentős, 10 éves korkülönbség, kapcsolatuk kikezdhetetlennek tűnt. Amikor csak tehették, szavakkal is elismerték a másik fél sikereit.

„Baromi sok energiát tudsz megmozgatni, az adrenalint szerintem belőled akár szintetizálni is lehetne. Ilyen vagy ‘gyárilag’, de ehhez iszonyú odaadás kellett, eltökéltség és szorgalom. Nem spóroltad ki. Ahogy a szerepeidre készülsz, ugyanolyan komolyan vetted ezt is. Akár színház, akár aktivizmus, akár sport! Te meglódulsz a kihívásoktól és a maximumot hozod” – így a koreográfus a színészt, amikor megnyerte a Sztárboxot. Ám akkor születtek az utolsó közös fotók és videók, azóta nem posztoltak semmit sem.
Költözni kényszerült
A Csillag Születik zsűritagjának éppen a forgatások alatt fordult fel az élete. A válás után elköltözött, ahonnan azonban ismét el kellett jönnie. Új lakás után nézett, egy, az Instagram-oldalára feltett videóban pár hete elárulta, hogy már albérletben lakik. Azt, hogy mi vezetett a váláshoz, csak sejteni lehet: elmúlt a szerelem. Bár Molnár Áron nem tagadta a kapcsolat végét, a magánélete továbbra is tabu a nyilvánosság előtt.
„Erről nem akarok beszélni”
– hárította el a lap kérdéseit a Loupe Színházi Társulás alapító tagja.
Kiemelt kép: RTL




